Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Kiderült, miben segít Ron Werber az LMP-nek

Kiderült, miben segít Ron Werber az LMP-nek

Szél Bernadett, az LMP elnöke beszélt a jelöltjeik esetleges visszalépéséről és a Jobbikkal való együttműködés esélyéről.

A Magyar Nemzetnek adott interjújában kijelentette: a kampánylehetőségeik szűkösek, de így is felveszik a harcot a Fidesz „agyatlan sorosozásával” szemben. Oktatási, egészségügyi és béremelési programjukkal harcolnak.

Nem zárta ki, hogy jelöltjeik adott esetben visszalépjenek majd a „korszakváltást megtestesítő” indulók javára, de szerinte most nem ezekről kell beszélni. Elmondta: "Pillanatnyilag úgy állunk, hogy Gémesi Györggyel és pártjával, az Új Kezdettel fogunk együtt indulni. De most a legfontosabb, hogy mindenki kampányoljon. Mi vagyunk az első párt, amelynek megvan a 106 jelöltje, a listája, a programja, az első szövetségünket is megkötöttük".

Azt viszont leszögezte, hogy a Jobbikkal a jelenlegi formájában nem alkotnának koalíciót.

A Ron Werberrel történő együttműködésről elmondta: "Ahhoz kértünk tőle segítséget, hogy a mostani, meglehetősen cudar médiahelyzetben hatékony utcai jelenlétet tudjunk produkálni. A felkészülés már zajlik. Elég látványos lesz az a pillanat, amikor az LMP olyan kampányba kezd, amelyet már egy profi kampánytanácsadó segített. Ezt mindenki észre fogja venni".

Címlapról ajánljuk
Nyugaton kel a nap - egy zsinat, amely átalakította a világot

Nyugaton kel a nap - egy zsinat, amely átalakította a világot

Fabiny Tamás evangélikus püspök az InfoRádióban arról beszélt, hogy a hétfői előadáson két vendég is lesz: egy neves archeológus, akinek a Seuzo-kincsek a szakterülete, illetve egy református teológiaprofesszor. A szaktekintélyek az idén évfordulós niceai zsinat korát és teológiáját járják körbe, némi kitekintéssel az ebből a korból származó magyarországi kincsleletre.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×