Infostart.hu
eur:
375.7
usd:
318.46
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina

Megújult az Echo TV

Új székházba költözött az Echo TV. A csatorna megújult díszletekkel és műsorstruktúrával jelentkezik.

A csatornát működtető Echo Hungária TV Zrt. igazgatóságának elnöke, Mészárosné Kelemen Beatrix a sajtótájékoztatón fontosnak nevezte, hogy a médiapalettán legyen egy olyan televízió, amely a valódi polgári értékrendet képvisel. Farkas Boglárka vezérigazgató arról beszélt, hogy az Echo TV továbbra is a jobboldal televíziója. Szikszai Péter vezérigazgató-helyettes pedig azt mondta: az Echo TV politikai televízió.

„Nem fogunk bulvártartalmat adni, nem lesznek filmek, mi politikával foglalkozunk. Híradót adunk folyamatosan és politikai háttérműsorokat.”

Szikszai Péter hozzátette: nyolc új műsor indul; lesz például, amelyikben bloggerek beszélgetnek, egy másikban a médiában eddig meg nem jelenő emberek véleményét ütköztetik.

„Két üteme volt a megújulásnak, az egyiket kicsit fű alatt hajtottuk végre még az előző székházban; olyan műsorokat újítottunk meg vagy hoztunk létre, amelyeket külső forgatással is meg lehetett valósítani, nem kellett hozzá stúdió. Vásároltunk új kamerákat, már jó minőségben tudtunk forgatni, készítettünk oknyomozó magazint, és elindult két bűnügyi magazinunk, az egészségüggyel is foglalkozunk. Most, a második ütemben pedig néhány olyan, beszélgetős műsort indítottunk, amelyhez stúdiótérre volt szükség. Két új, felszerelt stúdiót alakítottunk ki, egy hírstúdiót, amelyben a híradók és a Napi aktuális című háttérműsorunk megy esténként élőben. A másik, hatalmas, négyszáz négyméteres produkciós stúdióban beszélgetős műsorokat rögzítünk napi tizenkét órában.”

Szikszai Péter arról is beszélt, hogy a csatorna weboldala is megújul, tartalmában és formájában egyaránt. A sajtótájékoztatón bemutatták a televízió műsorvezetőit, valamint az újságírók megnézhették az új stúdiókat. Az eseményen ott volt Mészáros Lőrinc, az Echo TV tulajdonosa is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×