Infostart.hu
eur:
379.86
usd:
321.63
bux:
126384.84
2026. február 23. hétfő Alfréd
Az Ab megsemmisítette Handó Tünde több utasítását

Az Ab megsemmisítette Handó Tünde több utasítását

Az Alkotmánybíróság (Ab) részben megsemmisítette az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének integritási utasítását, mert az több ponton is alkotmányellenes - olvasható az Ab honlapján.

Handó Tünde, az OBH elnöke tavaly adta ki a bíróság jogszerű, befolyásmentes, feddhetetlen működéséről és a bírák ennek megfelelő magatartásáról szóló úgynevezett integritási szabályzatát, amely a bírók elleni eljárásokat is rögzítette. A szabályzat szerint az OBH elnöke nem kötelező jellegű ajánlásban is megfogalmazhat olyan magatartási előírást, amelynek megsértése esetén a bírókkal szemben eljárás indítható.

A támadott dokumentum tartalmazza azt is, hogy a bíróság elnöke gondoskodik a visszaélésekre, szabálytalanságokra vonatkozó bejelentések kivizsgálásáról, valamint "az esetleges jogkövetkezmények alkalmazásáról". Arról azonban nem rendelkezik a szabályzat, hogy a bíróság elnöke ezeket az intézkedéseket milyen formában teheti meg.

A szabályzatot egy bíró támadta meg alkotmányjogi panasszal. Ebben arra hívta fel a figyelmet, hogy az OBH elnökének utasítása olyan kötelezettségeket állapít meg a bíróknak, amelyek megsértése akár a bírói tisztség megszüntetését is eredményezheti. Ez azonban a panaszos szerint ellentétes az alaptörvénnyel, amely kimondja: a bírákra vonatkozó jogokat és kötelezettségeket csak sarkalatos törvényben lehet megállapítani.

Az Ab kedden aláírt határozatában megállapította, hogy a kötelező erővel nem rendelkező, alkotmányossági kontroll alól kivont dokumentumban nem írhatók elő olyan magatartási szabályok, amelyek érinthetik a bírói függetlenséget, ezért a testület az ajánlásra vonatkozó szövegrészét megsemmisítette.

Az Ab kitért arra is, hogy a dokumentum olyan magatartási szabályokat ír elő, amelyek megsértése esetén a jogorvoslathoz való jog biztosítása elengedhetetlen lenne, ilyen garanciális rendelkezéseket azonban az utasítás nem tartalmaz és az alaptörvény alapján nem is tartalmazhat.

Az Alkotmánybíróság kimondta: a vizsgált rendelkezések - mint például az integritássértés megállapítása, kötelezettségszegés esetén a felelősségre vonás kezdeményezése, továbbá az esetleges jogkövetkezmények alkalmazása - mind a jogorvoslathoz való jogot, mind pedig a bírói függetlenséget sértik, ezért a szabályzat erre vonatkozó szabályai alaptörvény-ellenesek, azokat a testület szintén megsemmisítette. Az Ab magyarázata szerint a bírák fegyelmi felelősségre vonása, a velük szemben alkalmazható munkajogi intézkedések csak törvényi felhatalmazáson alapulhatnak.

A 15 tagú testületből Juhász Imre, Pokol Béla, Salamon László és Szívós Mária fűzött különvéleményt a határozathoz, amely az Ab honlapján teljes terjedelmében olvasható.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Demokratizálódást hozhat az AI: a kkv-k is profitálhatnak a hibrid boltmodellből – Még több kiskertech a Portfolio Retail Day 2026-on

Demokratizálódást hozhat az AI: a kkv-k is profitálhatnak a hibrid boltmodellből – Még több kiskertech a Portfolio Retail Day 2026-on

Látványos eredményeket hozott a kiskereskedelmi szektorban zajló digitális átállás, amelynek legígéretesebb vívmányai közé tartoznak a nap huszonnégy órájában elérhető, jelentős forgalomnövekedést generáló hibrid üzletek. A technológia demokratizálódásának köszönhetően a korábban csak a globális nagyvállalatok által használt készletoptimalizáló és előrejelző rendszerek mára a hazai kis- és középvállalkozások számára is megfizethető versenyelőnyt kínálnak. A témáról és a retail tech további legújabb trendjeiről a Portfolio Retail 2026 Konferencián hallhatnak. A jegyek nagyon fogynak, érdemes mielőbb biztosítani helyünket!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×