Infostart.hu
eur:
380.2
usd:
321.64
bux:
125733.91
2026. február 23. hétfő Alfréd
Így búcsúztak Stadler Józseftől - képek

Így búcsúztak Stadler Józseftől - képek

Sokan vettek részt Stadler József búcsúztatásán az akasztói temetőben.

Végső útjára kísérték Stadler Józsefet az akasztói temetőben. A vállalkozót több mint ezren búcsúztatták.

Suhajda Antal, Akasztó polgármestere mondott búcsúbeszédet, Galambos Lajos zenész pedig trombitán játszott.

A temetés után a családtagok és ismerősök a falu kultúrházában Stadler kedvenc ételét, birkapörköltet ettek az elhunyt emlékére és még a Stadler-indulót is elénekelték - írta a Blikk.

Stadler József 66 éves korában, kedden hunyt el.

Övé volt az első Bács-Kiskun megyei NBI-es focicsapat, a Stadler FC. Mérkőzéseiknek a vállalkozó által építtetett, sokáig az ország legmodernebb stadionjaként számon tartott akasztói Stadler-stadion adott otthont.

A vállalkozó ellen először 1997-ben emeltek vádat. Első fokon kilenc évre ítélték, mert 1993 és 1994 között fiktív számlák felhasználásával és jogtalan áfa-visszaigénylésekkel több milliárd forint kárt okozott az államnak. A Legfelsőbb Bíróság a döntést megsemmisítette és a megismételt eljárásban Stadler négy és fél év fogházbüntetést kapott. 2005 januárjában kedvezménnyel szabadult.

2011-ben folytatólagosan elkövetett csalás kísérlete és más bűncselekmények miatt négy év tíz hónap börtönre ítélték. 2014-ben betegsége miatt büntetését megszakíthatta. Még ugyanebben az évben, októberben csődbűncselekmény miatt két év tíz hónap börtönbüntetést kapott. A két ítéletet a Szegedi Ítélőtábla összbüntetésbe foglalta, és 2015 márciusában jogerősen hat év börtönre ítélte Stadler Józsefet. Az egykori vállalkozó végül 2016 februárjában feltételes kedvezménnyel szabadult a Szegedi Fegyház és Börtön nagyfai részlegéből.

Negyedik büntetőpere különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás miatt 2014 novemberében kezdődött. 2017 márciusában a Kecskeméti Törvényszék első fokon öt év börtönre ítélte.

Címlapról ajánljuk

Döntött az Energiabiztonsági Tanács, amelyet a kormányfő hívott össze

Szijjártó Péter szerint az Orbán Viktor által összehívott Energetikai Tanács ülésén világossá vált: Ukrajna nem indítja újra a Barátság vezetéken érkező kőolajszállítást, amit Budapest politikai zsarolásnak tekint.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×