Infostart.hu
eur:
375.2
usd:
317.87
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza

Bajba kerülhet több száz polgármester

Komoly gondot okozhat, hogy akár 250-300 polgármester és alpolgármester is eléri a nyugdíjkorhatárt a 2019-es önkormányzati választás utáni években. Ahol az érintett polgármesterek csak a nyugdíjig vállalják a tisztséget, ott időközi választást kell majd tartani. Azok a jelenlegi idős településvezetők pedig, akiknek legközelebb nem szavaznak bizalmat, állás nélkül maradhatnak, éppen a nyugdíj előtt - írja a Magyar Idők.

Akár 250-300 olyan polgármester és alpolgármester is lehet az országban, aki a következő ötéves ciklusban, 2020-ban vagy 2021-ben éri el a nyugdíjkorhatárt, és egy részük csak azért indul majd el az önkormányzati választáson, hogy addig megmaradjon a munkaviszonya – közölte a Magyar Idők érdeklődésére a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) elnöke.

Schmidt Jenő hozzátette: szép számmal állhat elő ugyanakkor olyan helyzet is, hogy az érintettek egy részét nem választják meg, így néhány évvel a nyugdíj előtt utcára kerülnek, miközben több cikluson keresztül dolgoztak a helyi közösség bizalmából a településen. Szavai szerint rontja egy-egy jelölt esélyét a választáson, ha őszintén elmondja, hogy csak egy-két évre vállalná a polgármesterséget.

A TÖOSZ elnöke emlékeztetett arra, mindez azért jelent problémát, mert 2012. január elsejétől az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző nyugellátás (a nők kedvezményes nyugdíját kivéve) nem folyósítható, illetve 2014-től a közszolgálati járadékra vonatkozó rendelkezések is megszűntek. Márpedig ebből a szakmából nem úgy megy a visszavonulás, hogy bárki bármikor, minden következmények nélkül nyugdíjba mehet - írja a Magyar Idők.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: Donald Trump nem fog hátrálni, és helyzetbe hozta az alelnökét

Csizmazia Gábor: Donald Trump nem fog hátrálni, és helyzetbe hozta az alelnökét

A washingtoni Capitoliumban magyar idő szerint szerda hajnalban tartott elnöki évértékelőn visszatérő elem volt a normalitás és a közbiztonság hangsúlyozása, amit Donald Tump szerint ő maga képvisel a leghatékonyabban – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Az Amerika-szakértő kitért arra is, miért nyúlna vissza a régi idők egyik nagy vívmányához az elnök a vámpolitikában, továbbá a novemberi félidős választások igazi tétje is szóba került.

Orbán Viktor: Ukrajna készül, ezért katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére

A Védelmi Tanács ülése után számolt be a friss döntésekről a miniszterelnök, miután olyan jelzéseket kapott, hogy Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×