Életpálya

Az 1956-os forradalom egyik ikonikussá vált helyszíne, a fegyveres felkelés budai központja, a Széna tér volt. Az itt harcoló felkelők közül a szabadságharc leverése után sokan lettek áldozatai a kádári megtorlásnak: tizenöt egykori Széna téri forradalmárt ítéltek halálra a perekben. Egyikük Kokics Béla volt.

Kokics Béla 1924-ben született Sóskúton. A Fejér megyei Tárnokon nevelkedett, édesapja napszámosként dolgozott. Három elemi iskolai osztályt végzett, majd ő is napszámosnak állt, miután a második világháború végén felköltözött a fővárosba, alkalmi munkákból tartotta el magát. 1945-ben belépett a kommunista pártba. 1953-tól dolgozott a MÁV-nál, letartóztatásáig rakodómunkás volt a Déli pályaudvaron. 1946-ban megnősült, gyermeke azonban nem született. Felesége nyomdában dolgozott, ahonnan egyéves Bírói és Államügyészi Akadémiára küldték. Ennek elvégzése után előbb a tizenkettedik, majd a második kerületben lett ügyész, s ezért Kokicsot – állítása szerint – több alkalommal fenyegették meg a forradalom idején.

1956. október 28-án jelentkezett nemzetőrnek a XII. kerületi rendőrkapitányságon, majd november 4-ig a Törpe utcai rendőrőrsön teljesített járőrszolgálatot. Egyik járőrözése során lecsillapította azt a tömeget, amely karhatalmistákat keresve be akart törni a XII. kerületi pártbizottság épületébe, majd segített az ott talált fegyverek és lőszerek elszállításában. További két esetben őrizetlenül hagyott kerületi villák kifosztását akadályozta meg. A forradalom utáni perében a bíróság megállapította, hogy ebben az időszakban semmit sem tett, amiért felelősségre lehetne vonni. Ami miatt azonban mégis halálra ítélték, november 4-én, a második szovjet katonai intervenció megindulásának napján történt. Kokics ekkor már a Széna téri felkelőcsoport tagja volt. Délelőtt 10 óra körül, amikor a szovjet tankok a Széna tér felé igyekezve megpróbálták áttörni a Déli pályaudvarnál felállított barikádokat, Kokics és társai az Alkotás utca és Nagyenyed utca sarkán megtámadták őket. A tűzharcban több szovjet katona meghalt. Három katona haláláért, illetve kettejük életveszélyes megsebesítéséért – többrendbeli gyilkosság és gyilkossági kísérlet vádjával – Kokics Bélát vonta felelősségre a bíróság. Amikor a tűzharc befejeződött, Kokics sógora lakására ment (később fegyverét a sógora, maradék lőszereit ő maga adta le a rendőrségen). A szabadságharc leverése után visszatért a munkahelyére.

Kokics Bélát egy feljelentés nyomán tartóztatták le 1957. március 15-én. A nyomozás során beismerő vallomást tett, amit a tárgyaláson visszavont: arra hivatkozott, hogy a Maros utcai rendőrkapitányságon súlyosan bántalmazták. A fennmaradt dokumentumok szerint húsz napig ápolták rabkórházban. Perében a védelem azt próbálta bebizonyítani, hogy csökkent szellemi képességű. Ez bevett gyakorlatnak számított, hiszen az elmeszakértői véleményt készítő orvos indítványára a bíróságnak lehetősége volt arra, hogy az ítéletet akár korlátlanul enyhítse. Igaz ugyan, hogy a kádári megtorló perekben rendszerint olyan szakértői vélemények születtek, amelyek nem támasztották alá a büntethetőséget kizáró körülményeket. Kokics ügye ebből a szempontból kivételes volt, hiszen az első orvosszakértői vélemény gyengeelméjűnek minősítette, aki nem volt tisztában tettei társadalmi veszélyességével. Az Egészségügyi Tudományos Tanács azonban a Fővárosi Főügyészség felterjesztésére felülbírálta a szakvéleményt, a tárgyaláson pedig a bíróság megállapította, hogy a vádlott megvezette a szakértőket. Érvelésük szerint elképzelhetetlen az, hogy a hosszú párttagsága alatt Kokics gyenge értelmi képességei ne tűntek volna fel bárkinek, nem beszélve arról, hogy 1956. április 4-én – amikor három hónapig folyamőri szolgálatot látott el – részt vett a katonai díszszemlén, amelynek begyakorlása bizonyos értelmi szintet követelt meg. A bíróság harmadik érve a Kokics munkahelyén lefolytatott vizsgálat volt, amelyen munkatársai – utóbb visszavont vallomásukban – kijelentették, hogy rendszeresen olvas újságot, sőt a Kádár-kormány által kiadott, az „ellenforradalom” rémtetteit taglaló propagandakiadvány, a Fehér könyv köteteit is látták nála. Beszámíthatóságát a bíróság bizonyítottnak látta összefüggő és logikus vallomásai alapján is, hivatkozva egyebek mellett arra, amikor az őt terhelő tanúkat elfogultsággal vádolta.

Ezek után 1958. február 19-én első fokon a Fővárosi Bíróság Halász Pál vezette népbírósági tanácsa – a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való részvétel, gyilkosság és gyilkossági kísérlet vádjával – halálra ítélte. Ezt a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Vágó Tibor vezette népbírósági tanácsa 1958. április 11-én jogerőre emelte. Miután fölterjesztett kegyelmi kérvényét az Elnöki Tanács elutasította, az ítéletet május 8-án végrehajtották.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Kokics Béla és társa. BFL XXV. 4. a 338/58

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Eörsi László: A Széna tériek 1956. 1956-os Intézet–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Budapest, 2004.

Kahler Frigyes: Joghalál Magyarországon, 1945–1989. Zrínyi Kiadó. Budapest, 1993.

Halász Pál pályája

Vágó Tibor pályája

A Népszabadság hírei a kivégzése napján

1958.05.08., csütörtök

„Tizenhárom esztendeje

szabadult fel a német nép a Hitler-fasiszta uralom alól. A szovjet hadsereg nemcsak a Szovjetunió területéről űzte ki a fasiszta agresszort, nem csak a leigázott kelet-európai népeknek adta vissza szabadságukat, hanem a német népnek is. (...) ”

A rádió napja a Szovjetunióban

„(...) Május 7-én ünneplik a Szovjetunióban a rádió napját. 1895-ben ezen a napon mutatta be Popov, a kiváló orosz fizikus a világon elsőnek rádiókészülékét a pétervári tudományos akadémián. A szovjethatalom évei alatt jelentősen fejlődött a rádióhálózat a Szovjetunióban. (...) ”

Hogyan értelmezzük falusi politikánk kettős feladatát?

„ (...) Hibás elképzelések rabja az, aki az egyénileg gazdálkodó parasztok termelési kedvétől félti a szövetkezeti mozgalmat. Mástól kell félteni: (...) azoktól a hibás nézetektől, melyek szerint valamilyen - ha nem is nagyon átlátszó - kényszerrel, különleges gazdasági intézkedésekkel kell rászorítani az egyénieket az összefogásra. (...) ”