Infostart.hu
eur:
377.79
usd:
319.65
bux:
130030.34
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Gurmai Zita: bajban van a baloldal itthon és Európában is

Gurmai Zita: bajban van a baloldal itthon és Európában is

Bajban van az európai és a magyar baloldal, a fő gondot pedig a jobboldali populisták okozzák - hangzott el az MSZP pártalapítványának konferenciáján.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke arról beszélt, hogy itthon nem arányos és nem igazságos a választási rendszer, amelyet a hatalom a saját érdekeinek megfelelően alakította. Az ellenzék hiába próbálta, nem sikerült megváltoztatni a rendszert, így a jelenlegiben próbálnak kormányváltást elérni.

Szerinte akkor lehet győzni, ha a demokratikus ellenzéki oldal közös jelöltek mögé sorakozik fel a 106 választókerületben, és közös listát is állít. Molnár Gyula azt mondta: tudomásul veszik, hogy a politikai partnerek egy része más stratégiát követ, de készen állnak arra, hogy a koordinált indulásról szóló tárgyalásokat lefolytassák.

Gurmai Zita, a Táncsics Alapítvány alelnöke, korábbi európai parlamenti képviselő arról beszélt, hogy a magyar és az európai baloldal

finoman szólva sem áll jól, ehhez pedig nem kell Orbán Viktor sem, még ha itthon a kormány is idézi elő ezt a helyzetet.

Szerinte tavaly óta a populisták nagyüzemben hamisítják a híreket, példaként említette, hogy Németh Szilárd Fidesz-alelnök szemrebbenés nélkül állította, hogy az ország nem írta alá az isztambuli egyezményt.

Donald Trumpra és Marine Le Penre utalva emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államokban és Franciaországban is komoly támogatást kaptak a populisták. Összességében pedig úgy látja, hogy a baloldalra a legnagyobb kihívást a jobboldali populisták jelentik, és egyelőre hiányoznak a jó válaszok a félelmekre és a szorongásokra, egyúttal fontos lenne, hogy ismét a baloldaliak jelentsék az előrehaladást.

Címlapról ajánljuk
Századvég: Európában nőtt az atomenergia támogatottsága

Századvég: Európában nőtt az atomenergia támogatottsága

Nőtt Európában az atomenergia támogatottsága és csökkent a technológia elutasítóinak aránya – ez derült ki a Századvég Alapítvány vezetésével az Európai Unió 27 tagországára kiterjedő közvélemény-kutatásból. Az InfoRádió Hortay Olivért, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának igazgatóját kérdezte.

Surján Orsolya: odaveszett az óvatosságunk, még mindig itt van a pandémiás fáradtság

Nagyon sok áltudományos hír terjed az oltásokkal kapcsolatban. Nem az elbizonytalanodó emberekre, szülőkre kell haragudni, ebben a világban nagyon tudnak hatni az érzelmeinkre bizonyos történetekkel – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Surján Orsolya országos tisztifőorvos. Hozzátette: a pandémiás fáradtság még mindig jelen van az emberekben, és árt az influenza elleni küzdelemnek is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Ismeretlen támadó több lövést adott le Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, az orosz katonai hírszerzés vezetőjének első helyettesére Moszkvában péntek reggel. Alekszejevet vádolják a 2016-os amerikai választásokba való beavatkozás, illetve a Szergej Szkripal elleni merénylet megtervezésével is, de a Jevgenyij Prigozsin-féle Wagner-lázadás idején is fontos szerepet játszott. Abu Dzabiban csütörtökön véget ért az orosz, ukrán és amerikai részvétellel tartott béketárgyalások második köre. Áttörő eredményt most sem sikerült elérni, de megállapodtak 314 hadifogoly cseréjében, illetve a megbeszélések folytatásában. Vjacseszlav Gladkov, a Belgorodi terület kormányzója szerint péntekre virradóra az ukránok több rakétával támadták a régió központját, Belgorod városát, ahol súlyos károk keletkeztek. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×