Infostart.hu
eur:
381.79
usd:
322.13
bux:
0
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Törvénysértést mondott ki Ahmed H. perében a Kúria

Törvénysértő volt, hogy a Szegedi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a röszkei közúti átkelőnél 2015 őszén történt tömegzavargás ügyében első fokon terrorcselekmény bűntette miatt elmarasztalt Ahmed H. ítéletét és új elsőfokú eljárást rendelt el - mondta ki a Kúria kedden.

A döntés az ügy érdemét nem érinti, a már tartó megismételt elsőfokú eljárás folytatódik, a Kúria elsősorban elvi, eljárásjogi kérdésekben foglalt állást a jövőre nézve.

A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetése után, 2015. szeptember 16-án több száz ember gyülekezett a Röszke-Horgos közúti határátkelőhely szerb oldalán. A Magyarországra belépni akaró, kezdetben békés tömeg idővel agresszívvá vált, a kerítést ki akarta dönteni, majd néhányan kövekkel dobálták meg a magyar oldalon felsorakozó rendőröket. Az összecsapásokban több rendőr megsérült.

Az elsőfokú ítélet szerint Ahmed H. a kordon bedöntésével, a rendőrök megtámadásával fenyegetőzött. Többször is megafonon beszélt a tömeghez, háromszor ő is dobált a rendőrök felé, majd az átkelőt lezáró kapu kinyitása után illegálisan magyar területre lépett. Röviddel később visszatért a szerb oldalra, de három nappal később Magyarországon őrizetbe vették.

  • A Szegedi Törvényszék első fokon a szíriai állampolgárságú vádlottat bűnösnek mondta ki terrorcselekmény és határzár tiltott átlépése bűntettében, ezért 10 év fegyházra ítélte, és végleg kiutasította Magyarországról.
  • Fellebbezés után a döntést a Szegedi Ítélőtábla arra hivatkozva nem bírálta felül, hogy szerinte a törvényszék nem értékelt olyan bizonyítékokat, amelyek a tényállásra, a bűncselekmény jogi minősítésére, valamint a büntetés kiszabására lényeges hatással lehettek volna.
  • A most 41 éves férfit a határzár tiltott - tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett - átlépése és állami szerv kényszerítése céljából személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettével vádolja az ügyészség, a megismételt elsőfokú eljárás jelenleg is tart a Szegedi Törvényszéken.

A legfőbb ügyész nyáron fordult a Kúriához, mert úgy ítélte meg, hogy a tábla törvénysértő döntést hozott, amikor új eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú bíróságot, megítélése szerint ugyanis

az indokként megjelölt hiányosságok pótolhatók lettek volna a másodfokú eljárásban, azaz az ítéletet érdemben kellett volna felülbírálni.

Polt Péter szerint ellentmondásos az is, hogy az ítélőtábla az elsőfokú ítéletben megállapított tényállást hiánytalannak nevezte, a jogi érvelés indokolásával kapcsolatos aggályait hangsúlyozta, mégis a tényállás bizonyításával kapcsolatos kisebb hiányosságokat jelölte meg a hatályon kívül helyezés okaként.

A keddi budapesti tárgyaláson a Legfőbb Ügyészség képviselője megismételte az indítványukban foglaltakat. Bárándy Péter, Ahmed H. ügyvédje úgy vélekedett,

a fő kérdésben megalapozatlan volt az elsőfokú ítélet, amelyben iratellenes megállapítások szerepeltek, és hiányos volt a tényállás is.

Fenntartotta, hogy az elsőfokú ítélet iratellenessége olyan mértékű felülmérlegelést igényelt volna a másodfokon eljárt bíróságtól, amelyre az nem jogosult, még akkor sem, ha rendelkezésre álltak a helyes tényállás megállapításához szükséges iratok.

A Kúria az ügyészségi indítvánnyal egybehangzóan megállapította, hogy az ítélőtábla hatályon kívül helyező végzése törvénysértő volt, a táblabíróság a rendelkezésére álló eszközökkel a megjelölt hiányosságokat pótolhatta volna, azaz az ítéletet érdemben kellett volna felülbírálnia.

A Kúria szerint a másodfokú bíróság többi között kifogásolta, hogy nem voltak felderítve a dobálás külső-belső körülményei, például az, hogy a terhelt indulatai, sértettsége hogyan függött össze cselekményével. A Kúria szerint a terrorcselekmény megállapítása - azaz az állami szerv kényszerítése - szempontjából nem releváns, hogy az elkövető milyen indulati állapotban van, vagyis

a táblabíróság rendelkezésére álltak a szükséges adatok a terrorcselekmény elkövetésének megítéléséhez.

Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője az ítélethirdetés után azt mondta újságíróknak: 2015 szeptembere óta a legfőbb ügyész tíz alkalommal fordult a Kúriához, hogy a bíróság mondja ki, törvénysértő és indokolatlan volt a hatályon kívül helyezés, bizonyítékok felvételével orvosolhatók lettek volna a hiányosságok. A Kúria eddig kilencszer meg is állapította a törvénysértést.

A szóvivő jelezte: "nem önmagáért való" volt, hogy a legfőbb ügyész a bírósághoz fordult, mivel a Kúria határozatai elvi iránymutatásként segítik a bírságokat abban, hogy helyesen értelmezzék a hatályon kívül helyezés körét és csak indokolt esetben éljenek vele. Ezzel a bíróságok megakadályozhatják az eljárások indokolatlan elhúzódását is - tette hozzá.

Szólt arról is, hogy az ügyészség következetes fellépése nyomán az elmúlt évben 20 százalékkal csökkent a hatályon kívül helyezések száma, azaz több ügyet fejeztek be érdemben másodfokon a bíróságok. Jelezte: több ügyben, így a tescós rablás és a Biszku Béla volt állampárti politikus elleni büntetőügyben is kimondta a Kúria, hogy törvénysértő volt a hatályon kívül helyezés. Utóbbival kapcsolatban utalt rá, az indokolatlan hatályon kívül helyezés miatt a terhelt már nem élhette meg az ügy jogerős elbírálását.

Címlapról ajánljuk
Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.

Busásabb szervizdíj az éttermekben, mentőövet kapnak a vendéglátósok

Országos szintű likviditási mentőövet dob a kormány a vendéglátóipari szektornak. A Magyar Közlönyben megjelent NGM-rendelet értelmében az éttermek havi árbevételük akár 20 százalékát is felszolgálási díjnak minősíthetik – ráadásul ehhez az összegnek már meg sem kell jelennie külön tételként a vendégek számláján.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa pénteken rendkívüli ülést tartott az ukrajnai energetikai létesítmények elleni orosz támadások nukleáris kockázatairól - számol be az AP. A lengyel hatóságok a szombatra virradó éjjel ideiglenesen lezárták a légteret a lengyel-belarusz határ északi szakaszán, miután azonosítatlan tárgyakat, feltehetően Belaruszból érkező csempészballonokat észleltek a térségben - számol be a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×