Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Soros György befolyásáról tájékozódik a kormány

Soros Györgynek nagyobb hálózata van Brüsszelben, mint a magyar államnak, és a magyar kormány információi szerint számos alkalommal használták föl ezeket a szervezeteket az európai döntések befolyásolására - mondta Lázár János csütörtök délután, a kormányülés szünetében.

A miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki tájékoztatóján elmondta, a kormány rövid tájékoztatást kapott, hogy az elmúlt időszakban, milyen Magyarországot ért megjegyzések hangzottak el a Soros-aktával kapcsolatban. A fő kérdés, hogy a Soros-akták alapján volt-e olyan befolyásolási kísérlet az országot illetően, ami alapvetően befolyásolta-e az uniós döntéshozatalt. Fontos kérdés, hogy a nyilvánosságra került dokumentumok hitelesek-e.

56 milliárd forint a kórházaknak

Novembertől jelentősen emelkedik az egészségügy dolgozók bére – jelentette be Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy az orvosok bére például újabb 100 ezer forinttal nő.

Döntött a kormány a kórházak adósságának rendezéséről is, erre 56 milliárd forintot hagyott jóvá. Ebből az összegből rendezik a 30 napon túli adósságokat, és támogatást adnak azoknak a kórházaknak is, amelyek jól gazdálkodtak.

Lázár János megerősítette azt is, hogy novembertől indul az elektronikus szolgáltatási tér az egészségügyben.

Címlapról ajánljuk
Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.

Figyelmeztetés: a luxusigények felfalják – veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×