Infostart.hu
eur:
379.73
usd:
321.82
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Drasztikus változás a hírhedt Hős utcában

Drasztikus változás a hírhedt Hős utcában

Kerítést húztak az épülettömb köré, és betonelemekkel választották el a házakat.

Összesen csaknem kétmillió forintot költött a X. kerületi önkormányzat arra a kerítésre, amelyet a Hős utca 15. A és B épülete köré emeltek – közölte a Magyar Nemzettel a kerület vezetése. Az 1,8 millió forintból nem összefüggő válaszfalat húztak fel, hanem egy mindössze néhány méteres kerítést, valamint az épületek közötti részen elhelyezett hat, útlezárásoknál használt betontömböt. A cél az volt, hogy megakadályozzák az autóval való behajtást.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint azért volt szükség erre az intézkedésre, mert

a helyiek óriási mennyiségű szemetet halmoztak fel,

amelynek az elszállítására 20 millió forintot kellett költeni. „A társasház telkének szabályos körbekerítésével a hasonló helyzetek legalább részben megelőzhetők, az illegális, tehergépkocsival történő hulladéklerakás remélhetőleg megakadályozható. A kerítésépítéssel kapcsolatos munkálatok október 13-án befejeződtek” – írt a kerület.

A lapnak nyilatkozó lakók viszont nem értik, miért kellett kerítést építeni, a legtöbben azt érzik, csak rontani akartak az amúgy is elviselhetetlen körülményeiken. Indokolatlannak tartják az épület végében felhúzott vaskerítést is, jelenleg tárva-nyitva vannak az ajtók, autóval bármikor át lehet rajtuk hajtani.

A házak még a szemét elszállítása után is borzalmas állapotban vannak, több lakás be van falazva, mindenütt szemét látható, az ablakok pedig több helyen töröttek. Az önkormányzat szerint a társasházak már régóta működésképtelenek, miután „rendkívüli, több százmillió forintos nagyságrendű” adósságot halmoztak fel. Emiatt a kerítés és a szemétszállítás díját is a kerület finanszírozta.

A Hős utcai társasházakban található lakások nagyjából fele van a kerület tulajdonában, a többi magántulajdon. A vezetés célja egyértelmű: hosszabb távon szeretnék megszerezni a magántulajdonban lévő lakásokat is, kiürítenék az egészet, végül pedig elbontanák a házakat.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök. Jól állunk, de a csata még nyílt – mondta, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A választások tétje az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”. Cikkünket frissítjük!

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Az energetikáért felelős miniszter kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×