Infostart.hu
eur:
379.69
usd:
321.7
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Ez az Együtt baloldali felosztása

Az Együtt szerint az a legjobb megoldás, ha a 2018-as választáson minden egyéni választókerületben egy-egy jelölt indul a Fidesszel szemben, és ha "a régebbi, illetve az újabb pártok" külön listát állítanak.

Ezért fontos, hogy az Együtt, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum, azaz "az új pólus" önálló listát állítson. Az a párt, amely senkivel nem működik együtt listán, senkivel nem működik együtt az egyéni választókerületekben, nem érti a 2018-as választás jelentőségét - hangsúlyozzák az Együtt az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében, amelyben arról tájékoztattak, hogy választási kampánystábképzést tartottak 106 egyéni jelöltjüknek és kampánystábjaiknak.

A közleményben beszámoltak arról, hogy Juhász Péter, az Együtt elnöke és Szigetvári Viktor, az Együtt választmányának elnöke a képzés szünetében tartott sajtótájékoztatón elmondták, 40 körzetben már el is indult az egyéni jelöltek kampánya, szórólapokat, saját újságokat és más eszközöket használva.

A közlemény szerint a 200 fő részvételével tartott képzésen szó volt a Római-part ügyében kezdeményezett népszavazásról, és hogy az Együtt már hétfőn megkezdi az aláírásgyűjtést. 

A közlemény szerint a párt vezetői örülnek annak, hogy teljes ellenzéki együttműködés valósult meg Budapesten ebben a fontos, környezetkárosító ügyben. Ez főpróbája a 2018 tavaszi, felelős együttműködésnek is - tették hozzá.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×