Infostart.hu
eur:
388.77
usd:
330.13
bux:
0
2025. december 26. péntek István
Óriási tumultus a Liszt Ferenc repülőtéren

Óriási tumultus a Liszt Ferenc repülőtéren

Minden idők legerősebb szeptemberi utasforgalmát rögzítették a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szeptemberben.

A Budapest Airport közleménye szerint az év első kilenc hónapjának összesített statisztikái szerint az éves forgalomnövekedés elérte a 14,5 %-ot. Ehhez az is hozzájárult, hogy igencsak erős volt az utasforgalom szeptemberben, 1 247 352 utas érkezett és indult a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, és ez a szám még tavaly július-augusztusban, vagyis az idegenforgalmi csúcsidőszakban is rekordnak számított volna. A repülőgépek kapacitásának növekvő kihasználtságát jelzi, hogy a le- és felszállások száma „mindössze” 5,9 %-kal nőtt.

A budapesti forgalom növekedése majdnem a kétszerese az amúgy szintén örvendetesen növekvő európai átlagnak, ami idén elérte a 8 %-ot. A kiemelkedő budapesti forgalomnövekedés hátterében számos tényező együttes megléte játszhat szerepet: tovább növekedett Magyarország és Budapest turisztikai vonzereje, a turisták számára továbbra is kedvező a forint-euró árfolyam, a Budapest Airport tovább folytatja marketing-hadjáratát az újabb légi járatok elhódításáért.

Jövőre elkészül az új 10 ezer négyzetméteres 2B-oldali utasmóló, idén felújították az 1-es futópálya betonját, decemberre elkészül a repülőtéri szálloda, két új logisztikai központot adtak át. 2019-re pedig a tervek szerint emeletes parkolóház épül a 2-es terminál előtti területen.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Brutális ütemben fejlődött idén a mesterséges intelligencia - Karnyújtásnyira lehet az AGI?

Brutális ütemben fejlődött idén a mesterséges intelligencia - Karnyújtásnyira lehet az AGI?

2025-ben a technológia terén egyértelműen szinte minden a mesterséges intelligencia fejlődéséről szólt, a vezető AI-vállalatok pedig rendkívüli tempóban dobták idén piacra az újabbnál újabb megoldásaikat. Bár az év során sokan tartottak az "AI lufi" kidurranásától, a benchmarkok alapján az új modellek messze felülmúlták a tavalyiakat, bizonyos területeken pedig már meg is haladták az emberek képességeit. Az LLM-ek mérhető tudása azonban csak az egyik fontos tényező: az automatikus működés a másik elem, amelyről idén gyakran szó esett, különösen az általános mesterséges intelligencia (AGI) elérésével kapcsolatos várakozásokra utalva. A fejlődés ugyan egyértelműen látszik ezen a területen is, a vállalatvezetők és AI-kutatók igen megosztottak a kérdést illetően: egyesek szerint két évre, mások szerint egy évtizedre vagyunk a legokosabb emberek képességeit meghaladó, teljesen autonóm működésre képes AI-rendszerektől. Sőt, egyes vélekedések szerint addig még az AI-hoz való teljes tudományos megközelítésnek is változnia kellene.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×