Infostart.hu
eur:
375.08
usd:
317.92
bux:
127202.28
2026. február 26. csütörtök Edina

Lemondott tisztségéről a Tolna megyei Őcsény független polgármestere

Fülöp János a helyi képviselő-testület kedd esti, rendkívüli ülésén bejelentett döntését az MTI-nek azzal indokolta, hogy ezzel szeretne segíteni a településen kialakult feszült helyzet megoldásában.

A 2300 lakosú községben sokan tiltakoztak amiatt, hogy egy helyi vállalkozó a Migration Aid szervezet közreműködésével menekülteket látott volna vendégül.

"Sikerült a falu lakóit megosztani, nem akarom a feszültséget tovább fokozni" - fogalmazott.

Elmondta azt is, hogy az ülésen kezdeményezte a képviselő-testület feloszlatását, erre azonban a hattagú testületből négyen nemmel szavaztak, ezután jelentette be a lemondást.

Fülöp János 2006 óta volt a Szekszárd mellett fekvő település független vezetője.

Címlapról ajánljuk
A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét – Kormányinfó percről percre

A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét – Kormányinfó percről percre

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón, hozzátéve: Szabolcs-Szatmár-Beregben teljes drónrepülési tilalom van. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×