Infostart.hu
eur:
379.47
usd:
322.27
bux:
0
2026. február 24. kedd Mátyás
Krisán László: a magyar vállalkozások már a jövőben gondolkodnak

Krisán László: a magyar vállalkozások már a jövőben gondolkodnak

A bürokrácia csökkentésével is lehetne segíteni a kis és közepes vállalkozások életét a Budapesi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint. Krisán László az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a Széchenyi Kártya hitelfelvételei azt mutatják, a magyarországi vállalkozások elkezdtek a jövőben gondolkodni.

Gazdaságstratégiailag is fontos volt, hogy nemrég Orbán Viktor miniszterelnök nemzetstratégiailag kiemelt fontosságú területnek nevezte a kis- és középvállalkozói szektort – mondta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

„Az egyik a tényleges segítség, a forrás: pénz, tőke, garancia, pályázat – amelyiket választja. Ebben komoly lehetőségsorozat van. A másik része, az állami bürokrácia leépítése sokkal nehezebb. Létrehoztunk egy dereguláziós csoportot az ésszerűtlen állami túlszabályozás csökkentésére. Két évre előre minden napra tudnék olyat mondani, amit ha megszüntetnek, attól az embereknek jobb lesz a közérzete.”

Ez nem a jogszabályok megváltoztatásáról szól, hanem arról, hogy

a vállalkozók érezzék, hogy fontosak

– mondta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

„Pici, apró dolgokkal hogyan lehet változtatni, hogy a vállalkozó úgy érezze, tettek érte valamit, neki könnyebbség és ezzel még jól is járt.”

Krisán László példaként említette a Nyugdíjas Szövetkezetek alapításához szükséges illetékek befizetést.

„Meg kell nekik köszönni. Nem megbüntetni azzal, hogy fizessen be százezer forintot, ha valaki ilyet akar csinálni. Ez is egy a pici, apró dolgok közül. Nonszensz, hogy tizenhat-tizenhét fele kell egy adóbefizetést szétszednem.”

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint megvan az igény az ilyen változtatásokra.

„Mindenki érzi azt, hogy ha Németországban 2, Ausztriában 3,5-4 százalék körül van a bürokrácia nagyságrendje, akkor nem biztos, hogy a magyarországi 10 jó szám.”

Krisán László hozzátette: a gazdasági bizottságon keresztül elkerülhető, hogy egy javaslatcsomag bekerüljön a minisztériumok és az intézmények húsdarálójába.

A Széchenyi Kártya bevezetésekor senki sem gondolta, hogy ilyen sikeres lesz - mondta a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

„Ma 340 ezer fölött van az igénylések száma. Magyarországon összesen hétszázezer vállalkozás van, ebből majdnem a fele itt volt már egyszer: benézett, megigényelte. Ebből 256 ezer átvette, tehát negyedmillió vállalkozásnak van vagy volt kártyája. Minden héten aláírunk háromszáz hitelt és minden nap kimegy a vállalkozásokhoz a kártyán keresztül több mint százmillió forint.”

Krisán László elmondta: a vállalkozók régen a napi költségekre fordították a Széchenyi Kártyát, ma már mindent fedeznek róla.

„Bejött először a forgóeszköz, a beruházási, aztán jött az agrárkártya és annak altermékei. Az agrárkártya hihetetlenül növekszik. Készítettünk egy uniós önerőhitelt, mert az önerő nagy probléma a vállalkozásoknál, és van egy előfinanszírozási hitelünk is, mert az elnyert pályázatnál is hosszú ideig tart, mire visszakapja valaki az uniótól a pénzt.”

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke emlékeztetett: a Széchenyi Kártya folyószámla hitelénél 50-ről 100 millió forintra emelték a hitelkeretet.

„Azt hittem, a múlt évünk volt a világbajnoki, de most már 20 százalékkal magasabb, mint az elmúlt évben volt. Ha ez így megy tovább, egyértelműen mutatja, hogy indult meg a vállalkozó kör, mert ahogy elkezdenek felvenni pénzeket, látszik, merre mennek.”

Krisán László szerint jelentősen megnőtt a 10 éves beruházási hitelek felvétele, ami azt mutatja, hogy

a vállalkozások elkezdtek a jövőben gondolkodni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

A januári infláció a várakozásoknál is alacsonyabb lett, 2,1 százalékos. Így minden adott ahhoz, hogy a jegybank most csökkentse a kamatot – véli a Portfolio elemzője. Beke Károly beszélt arról is, milyen további kamatcsökkentésekre lehet számítani a gazdasági folyamatok és a közelgő választások fényében.

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×