Infostart.hu
eur:
379.74
usd:
321.67
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Vannak megoldások a munkaerőhiányra

A lakásépítések felfutásával sem lesz építőanyag hiány, hiszen alig 10 éve kétszer ekkora piacot is ki tudott szolgálni az ipar - mondta a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség elnöke. Vidor Győző az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy vannak megoldások az építőipari munkaerőhiányra.

Nem lesz építőanyag-hiány

A régió országaiban a hazai építőiparéhoz hasonlóan zajlott le a válság, itthon azonban nagyobb volt a zuhanás, mint a környező államokban – mondta a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség elnöke.

„Az összes többi országban a hitelezettségi szint sokkal alacsonyabb volt, a magyar 2006-2007-2008-as, tartósan magas építési szint jelentősen banki hitelekkel volt finanszírozva, míg a többi országban komolyabb saját tőke elvárás volt az építkezőkkel és az építtetőkkel szemben is, így

ott kisebbet zuhant a piac.”

Akár úgy is fogalmazhatnánk – mondta Vidor Győző -, hogy Magyarországon azért volt olyan nagy a visszaesés, mert a kezdeti szint sokkal magasabb volt, mint a régióban.

„A cseh vagy a román piac a felére esett vissza, mellesleg a holland is, de Magyarországon a hatodára esett vissza. Ez nagyon nagy vérengzés volt.”

A kilábalás még tart, egyelőre nem értük el a 2008-as szintet - mondta a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség elnöke.

„Ha idén megépül 15-17 ezer lakás, még 2008-as szint felét sem éri el, ennek ellenére hallani olyan hangokat, hogy tartunk az építőanyag-hiánytól. Ne tartsunk, mert ugyanaz az építőanyag kiszolgált kétszer ennyi építési volument is 2007-2008-ban. Nagyon hirtelen a növekedés most, de még messze nem éri el a 2008-as kiindulási szintet.”

A régióban a kilábalás lassabb, ahogy a zuhanás mértéke is kisebb volt. Azonban az egy főre jutó lakásépítések számában Magyarország az utolsó előtti helyen van a térségben, vagyis Románia, Szlovákia, Csehország és Lengyelország is előttünk jár. Ennek egyik oka, hogy ott a legtöbb ingatlan mintaterv alapján készül – mondta Vidor Győző.

Vannak megoldások a munkaerőhiányra

A Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség elnöke szerint az ágazatban több oka is van a drámai munkaerőhiánynak.

„A 2008 utáni szakadékszerű mélybe zuhanás azt okozta, hogy a szakmában lévő emberek nagy része nem tudott megélni. Az idegen nyelveket beszélők megtalálták a számításukat Nyugat-Európában, őket nehéz visszahozni. Az emberek jó része elhagyta a pályát. A kőműves szakma borzalmasan nehéz, nem a téglák rakosgatása miatt, hanem azért, mert ha esik, ha fúj, dolgozni kell, az nem fűtött munkahely.”

Vidor Győző úgy látja, hogy a megfelelő képzés sem egyszerű kérdés.

„Azért nagy a gond, mert ma már az építőipar nem szexi, nem vonzó.

Senki nem gondolja azt, hogy menjen már a fiam kőművesnek, mert az milyen jó szakma, a „maradéksrácok” kerülnek be a szakképzésbe. Gyenge anyag, nem lelkesek, nem motiváltak. Most, hogy lesz újra becsülete, jó bére, bejelentett státusza ezeknek a munkásoknak, lassan megint el fognak kezdeni ilyen szakmákat is tanulni a fiatalok, de ez egy lassú folyamat.”

Vidor Győző szerint kézenfekvő megoldás, hogy a gépesített, egyszerűsített technológiák felé mozdul el az iparág.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Durvul az esés a piacokon - Véreznek a tech-papírok

Durvul az esés a piacokon - Véreznek a tech-papírok

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában már egyre nagyobb az esés, adják a technológiai részvényeket a befektetők. Az AMD a vártnál óvatosabb előrejelzések hatására már több mint 17 százalékos mínuszban is volt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×