Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Olcsón is lehet külföldi diplomát szerezni - lapszemle

A Magyar Idők arról ír, az egészség, a biztonság és a magány enyhítése célja az ősszel induló országos Idősügyi Infokommunikációs programnak. A Magyar Nemzet arról ír, főként MSZP-sek vettek reszt az eredeti tervek szerint véleményformálóknak szervezett szegedi találkozón

A Magyar Idők arról ír, az egészség, a biztonság és a magány enyhítése célja az ősszel induló országos Idősügyi Infokommunikációs programnak, amely a társadalmunk egyik legnagyobb kihívása, az elöregedés okozta problémákra kíván megoldást nyújtani. A magány ellen számítógépes összeköttetést nyújtanak a világgal és a családtagokkal, az egészségért és biztonságért pedig vészjelző-állapotmérő karperecet adnak az időseknek.

A Magyar Nemzet arról ír, főként MSZP-sek vettek reszt az eredeti tervek szerint véleményformálóknak szervezett szegedi találkozón. A létszám és a résztvevők köre sem a tervek szerint alakult, és elmaradt a szakértői csapat bemutatása is. A lap szerint ugyanakkor úgy tűnik, mintha közeledne az MSZP-hez a találkozón is megjelent Karácsony Gergely, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje.

A Világgazdaság cikke szerint a kisüzemi sörfőzdék az áfa mérséklését szeretnék elérni 2018 januárjától. Azt kérik, a csapolt sörrel hadd csatlakozzanak az éttermi fogyasztás áfájának csökkentéséhez, hogy a felszabaduló többletet technológia- és termékfejlesztésre fordíthassák.

A Portfolio arról ír, önmagában hatalmas érv az önkéntes nyugdíjpénztárak mellett, hogy éves szinten a befizetés arányában 20 százalékos adójóváírást vehetünk igénybe, 150 ezer forintos felső határig. Azonban komoly százezrek, milliók múlhatnak azon, hogy a legjobb pénztári megtakarítási formát válasszuk ki a számtalan ajánlat közül. A lap összeszedte, milyen költségek mellett, milyen hozamú pénztári portfóliókat érhetünk el a nyolc legnagyobb önkéntes nyugdíjpénztárnál.

A napi.hu cikke szerint a dízelmotorok jövője az őszi német választások utáni koalíciós tárgyalások egyik fő vitatémájává válhat. A zöldek például azon az állásponton vannak, hogy senkivel nem lesznek hajlandóak koalícióra lépni, aki nem kötelezi el magát a belsőégésű motorok kivezetése mellett.

A Pénzcentrum arról ír, olcsón is lehet külföldi diplomát szerezni, arra adnak tippeket, hogy lehet luxusösztöndíjat elcsípni. Szociális támogatás, sportösztöndíj, Erasmus – további tippek a honlapon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×