Infostart.hu
eur:
380.52
usd:
322.51
bux:
130410.26
2026. február 3. kedd Balázs
Megszólalt a holland külügyminiszter Szijjártó Péter bejelentése után

Megszólalt a holland külügyminiszter Szijjártó Péter bejelentése után

Elmondta, mit gondol a döntésről és hogy szerinte van-e kapcsolat a magyar kormány fellépése és a terrorizmus között. Közben a pártok is értékelték a helyzetet.

Nyilvánvaló, hogy semmiféle kapcsolat nem áll fent a terrorizmus és a magyar kormány fellépése között. Ez fel sem merül - jelentette ki Bert Koenders holland külügyminiszter pénteken Hágában, a holland minisztertanács ülése előtt tett nyilatkozatában.

Koenders Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentésére reagált, amely szerint a két ország között meghatározatlan időre abbamarad a nagyköveti szintű kapcsolattartás.

A holland miniszter úgy vélekedett, nem tudja elképzelni, hogy Gajus Scheltema távozó holland nagykövet a diplomáciai feszültséget kiváltó interjúban az említett utalást "így akarta mondani". Hozzátette, a megjelent kijelentések nem tükrözik kormánya álláspontját.

Koenders azt is értésre adta, hogy túlzó intézkedésnek tartja Szijjártó Péter döntését. Hozzátette, nem tudja, hogy bocsánatot fog-e kérni az eset miatt, de úgy vélekedett, nem szabad, hogy elhatalmasodjon a diplomáciai ellentét a két ország között.

Reagálások

  • A Jobbik attól félti Szijjártó Pétert, hogy Donald Trumpnál is kihúzza a gyufát.
  • Az MSZP szerint az Orbán-kormány megszakította a kapcsolatot a józan ésszel.
  • Az LMP szerint hisztizik a magyar diplomácia vezetője, ami kínos és káros.
  • A Párbeszéd Szijjártó Pétert léptetné le a baklövései miatt.
  • Fodor Gábor pártja, a Magyar Liberális Párt szerint a magyar nagykövet hazahívása egy újabb gesztus Putyinnak.
Címlapról ajánljuk
Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.

NATO-főtitkár Kijevben: megvan a terv katonák küldésére Ukrajnába

A békemegállapodás megkötése után Ukrajna azonnal fegyveres erőket, repülőgépeket és haditengerészeti támogatást kap azoktól a NATO-tagállamoktól, amelyek beleegyeztek a segítségnyújtásba – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára az ukrán parlamentben tartott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×