Infostart.hu
eur:
379.41
usd:
322.09
bux:
127042.3
2026. február 24. kedd Mátyás
Új szer: 18-an kerültek kórházba pár óra alatt

Új szer: 18-an kerültek kórházba pár óra alatt

Több, zavartan viselkedő embert vittek kórházba Budapesten a Stadionok metrómegálló környékéről. A rendőrség nyomozást indított.

A rosszullétek kapcsán később három embert állítottak elő. Az ATV úgy tudja, hogy néhány óra leforgása alatt 18-an kerültek kórházba dizájnerdrogok miatt.

A fiatalok tudata zavart volt, alig álltak a lábukon. Mindannyian a X. kerületben, a Hungária körút - Hős utca környékén lettek rosszul.

„Reggel 8 és délután 4 óra között 15, aztán a nap folyamán még 3 beteg érkezett, mind közterületről, nagyjából mindegyik egy régióból, tehát néhány háztömbnyi területről, hasonló kórelőzménnyel: tudatzavarral, felmerült, hogy valamilyen tudatmódosító szer használata történt az ő esetükben” – mondta Pap Csaba toxikológus, az ATV Híradójának.

A 18 beteg többsége huszonéves férfi volt, de volt köztük egy 15 éves is. Már mindannyian jobban vannak, mindenki hazamehetett.

A Hungária körút-Hős utca környéke, Budapest egyik legelhanyagoltabb területe. Helyiek szerint a kábítószerező fiatalok látványa itt mindennapos.

Pap Csaba szerint a mostani eset kirívó, de nem egyedi. „Amikor terítenek egy új anyagot, ami vadonatúj és még senki nem ismer semmit a szer hatásával kapcsolatban, akkor elő szokott fordulni, hogy sokan érkeznek, emlékezhetünk 2015 májusára, amikor a közösségi oldalról elnevezett tabletta terjedt el, vagy 2016 elejére, amikor megint volt egy ilyen halmozott eset vidéken, Szolnok környékén” – emlékeztetett a szakember.

Címlapról ajánljuk
Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

A januári infláció a várakozásoknál is alacsonyabb lett, 2,1 százalékos. Így minden adott ahhoz, hogy a jegybank most csökkentse a kamatot – véli a Portfolio elemzője. Beke Károly beszélt arról is, milyen további kamatcsökkentésekre lehet számítani a gazdasági folyamatok és a közelgő választások fényében.

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×