Infostart.hu
eur:
380.89
usd:
322.36
bux:
132358.42
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Több tucatnyian kerültek kórházba a világbajnokságról

Három infarktus, három hasi műtét és egy agyvérzés – ezek voltak a legjelentősebb esetek az orvos-egészségügyi csapat számára a két hetes, vasárnap zárult FINA Masters világbajnokságon, amin 10 ezer sportoló vett részt.

A Semmelweis Egyetem közlése szerint a legsúlyosabb az esetek közül azé a külföldi úszóé volt, aki szombati versenye után szívinfarktust kapott, kedden pedig elhunyt az egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján. A 65 éves sportolót négy napon keresztül többször műtötték, a műszív életben tartotta ugyan, de más szervei sorra leálltak, így a a legmagasabb technológiát igénybe vevő szakszerű és gyors ellátás ellenére sem tudták megmenteni az életét.

Az agyvérzésen, a másik két infarktuson, valamint a három hasi műtéten átesett beteg jól van, már mindannyian elhagyták a kórházat. 

Az augusztus 7-e és 20-a között zajló sporteseményen csaknem hétszáz beavatkozásra, kezelésre volt szükség összességében.

Kórházba összesen 83 beteg került, melyből 30 főnél volt szükség traumás ellátásra

- mondta el Dr. Merkely Béla, a világbajnokság orvos-egészségügyi stábjának vezetője, hozzátéve, hogy a Masters világbajnokság azért jelentett különösen nagy kihívást, mert a résztvevők 30-100 év közötti versenyzők, akik már nem állnak rendszeres sportorvosi felügyelet alatt.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, az orosz delegáció már a helyszínen van. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×