Infostart.hu
eur:
379.38
usd:
322.18
bux:
125141.18
2026. február 24. kedd Mátyás
Hazai megcsalási statisztika - vannak változások

Hazai megcsalási statisztika - vannak változások

Negyvenhez közel lép félre a másik partnert kereső magyarok fele - derült ki az egyik partnerkereső oldal kutatásából.

Negyven éves kor körül csalják meg leginkább állandó partnerüket a magyarok - derült ki a viszony.hu kutatásából. Korábban a budapestieknél tapasztaltak leggyakrabban félrelépést, de az idei adatokban valamivel kevesebb fővárosi szerepel, többen válaszoltak viszont így vidékről - például Tolna és Bács-Kiskun megyéből - mondta el az InfoRádiónak Győrfi András, a portál alapítója. Hozzátette: a férfiak körében nagyobb arányban történik félrelépés.

A budapestiek negyede nyilatkozott úgy, hogy semmilyen körülmények között sem lépne félre, ugyanez a hűség-arány vidéken ötven százalék.

Kiderült az is, miért regisztáltak az emberek partnerkereső portálra: bő 60 százalék állandó szexpartnert keres, 40-45 százalék csak flörtölni szeretne. Harminc százalék kíváncsiságból regisztrál és 20-29 százalék mindössze társaságra vágyik. Csak 27 százalék fordul a portálhoz komoly kapcsolat keresésének céljával.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Közel másfél éve nem történt ilyen Magyarországon - Most eldőlhet a forint sorsa

Közel másfél éve nem történt ilyen Magyarországon - Most eldőlhet a forint sorsa

Az MNB kamatdöntő ülésére figyelnek ma a befektetők, a várakozások szerint ugyanis másfél év után újraindulhat a kamatcsökkentési ciklus Magyarországon. Bár a piaci árazások már tükrözik a kamatok esetleges csökkentését, Varga Mihály mai sajtótájékoztatója és a hazai monetáris politika jövőbeli iránya fontos üzeneteket közvetíthet a devizapiacok számára is. A kamatdöntés felé közeledve fokozatosan erősödik a hazai fizetőeszköz árfolyama: az euró jegyzése a reggeli 379,5 feletti szintről 379 alá, míg a dollár árfolyama a 322,3-as szintről 321,5 környékére mérséklődött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×