Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Egyre kisebb az új magyar cégek esélye a túlélésre

A statisztikák alapján nem túl magasak az új alapítású cégek túlélési esélyei, az ötéves kort a hazai vállalkozások 73 százaléka, míg a tízéves kort már csak az 51 százaléka éli meg – írja a Magyar Nemzet az Opten céginformációs szolgáltató friss sajtóközleményére hivatkozva.

Pertics Richárd, a társaság cég információs igazgatója a Magyar Nemzetnek elmondta, évente 25-30 ezer új vállalkozás alakul Magyarországon, de kis részük tud csak hosszú távon is sikeresen működni. 

"Az elmúlt húsz évet nézve az »újszülött« cégek túlélési képességei sosem voltak túl jók, de az adatok azt mutatják, hogy a várható élettartam évről évre egyre kisebb."

A számokból kiolvasható, hogy az ezredforduló környékén alakult vállalkozások túlélési aránya volt a legmagasabb, a 2000 előtt és a 2004-2005 után indult cégek esélyei aránylag kisebbek voltak a 2000-es évek elején született társaikéhoz képest. De az ezredforduló körül indult társaságok sikeressége is csak relatívnak mondható, az akkoriban alapítottaknak is csak a 85 százaléka érte el az ötéves kort, a tízéves korig pedig már csak 64 százalék körüli arányban jutottak el.

Szembetűnő, hogy a rendszerváltás környékén alakult cégek közül még mindig több mint húszezer működik. Ezek ugyan csak a teljes cégbázis négy százalékát teszik ki, de árbevételüknek, fajsúlyuknak köszönhetően összességében máig meghatározó elemei a magyar gazdaságnak.

Mégis bizakodóak

Mindezek ellenére jelentősen megugrottak a hazai kis és közepes méretű vállalkozások (kkv-k) pénzügyi várakozásai – derül ki a K&H kkv-kra vonatkozó bizalmiindex-kutatási adataiból. Átlagosan 8,5 százalékos árbevétel-, és 5,1 százalékos profitnövekedésre számítanak a következő egy évben, ami 2006 óta a legmagasabb előrevetített várakozás. Pénzügyeik jövőbeni alakulását tekintve a mikrovállalkozások a legoptimistábbak, árbevétel- és profitvárakozásuk egyaránt duplájára nőtt - írta  a Magyar Nemzet.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×