Infostart.hu
eur:
379.44
usd:
321.26
bux:
130785.28
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Komoly feszültségek lesznek az új tanévben Mendrey László szerint

Komoly feszültségek lesznek az új tanévben Mendrey László szerint

Az új tanév feszültséget hoz majd a tantestületek életébe - hívta fel a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Mendrey László a fokozódó pedagógushiány és a differenciált bérezés kérdését látja a legfőbb feszültségforrásnak.

A tanév magában hordozza az eddigi konfliktusok továbbvitelét - a tankönyv és a tananyag kérdésében például - és újak is várhatóak, amelyek

„szétzilálhatják” a tantestületen belül a pedagógusok együttműködését

– mondta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Mendrey László hozzátette, nem vitatják a jogszerűséget az igazgatói kinevezésekkel kapcsolatban, hiszen a fenntartónak, a munkáltatónak joga van eldönteni, hogy kit kíván az iskola élén látni.

„Az más kérdés, hogy

2010 előtt ez az érintettek véleményének figyelembevételével történt.

Most nem, sőt eljutottunk odáig, hogy e-mailben értesítik a pályázókat, hogy nem fogadta el a pályázatát. És bár a fenntartó nem kötelezett az indoklásra, ezt rossz iránynak tartjuk, rossz az üzenete. Azt szeretnénk, ha legalább az indoklást nyilvánosságra hozná.”

Mendrey László hangsúlyozta, az igazgató döntése nyomán előfordulhat az is, hogy az egyik magyartanár kap béremelést, jelentőset, a másik pedig egy fillért sem.

„Amikor a béremelést bevezették, arról volt szó, hogy 2013. szeptember 1-jén mindenki egyszerre megkapja, de elnyújtották úgy, hogy akkor 60 százalékot fizettek, és azt mondták, hogy szeptember 1-jén mindenki megkapja a ráeső részt. Ez most nem fog megtörténni. Ennek hatására

komoly feszültség alakulhat ki a tantestületben,

ami egészségtelen légkört eredményez az iskolában, és ez nem jó.”

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint a pedagógushiány mérsékléséhez radikálisan át kell alakítani az előmeneteli rendszert, nem jó helyen van többek között a gyakornoki rendszer, a pedagógiai minősítési rendszer, valamint jelentősen meg kell emelni a pályára készülők és a már ott lévők bérezését. Amíg ez a vészhelyzet – kilenc éven belül negyvenezer pedagógus tűnik el – fennáll, lehetővé kell tenni a nyugdíj melletti továbbtanítást, úgy, hogy a nyugdíjuk mellett óraadó tanárként működhessenek – mondta Mendrey László.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Az olimpiai bronzérmes vízilabdázó az InfoRádióban elmondta: a görögök elleni elődöntőben végig volt tartása a magyar válogatottnak, mindig csak a következő támadásra, visszazárásra és védekezésre koncentráltak, nem foglalkoztak a körülményekkel. Úgy véli, a hollandok elleni fináléban a középdöntős, egygólos magyar vereséggel záruló meccshez képest bátrabbnak kell lenniük és hatékonyabb támadójátékra lesz szükség.

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.
Itt az EKB kamatdöntése!

Itt az EKB kamatdöntése!

Megérkezett a bejelentés az Európai Központi Bank (EKB) idei első kamatdöntéséről, melyben a testület Kormányzótanácsa változatlanul a 2 százalékos szinten hagyta az irányadó betéti rátát. A mai kamatdöntő ülés legfontosabb kérdése azonban nem maga a döntés, hanem az, hogy a közelmúlt eseményei (hirtelen gyengülő dollár és erősödő euró, geopolitikai ellentétek, meglepő növekedési és inflációs adatok) mennyire térítették el az EKB-t a korábban kijelölt monetáris politikai pályáról. Ezen kérdésekre vélhetően Christine Lagarde jegybankelnök sajtótájékoztatója adja meg a válaszokat. Az eseményről ebben a cikkben élőben tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×