Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Lincshangulat alakult ki, miután elütöttek egy kisfiút

Felügyelet nélkül volt, és kiszaladt az útra az a kétéves kisgyerek, akit elütött egy autó a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ópályiban - írta a Hír TV.

Bár a sofőr fékezett, nem tudta elkerülni a balesetet, és a gyerek többméteres repülés után az aszfaltra esett. A gépkocsi vezetője továbbhajtott, mert pillanatokon belül több mint száz rokon, ismerős érkezett, és lincshangulat alakult ki, de később megállt, és értesítette a rendőrséget. Az egyenruhások nagy erőkkel vonultak a helyszínre, ahol a tömeg még mindig az elkövetőt követelte. A gyermeket a nyíregyházi kórházba szállították - olvasható a Hír Tv honlapján.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×