Infostart.hu
eur:
382.1
usd:
328.04
bux:
108922.07
2025. december 5. péntek Vilma

Elképesztő számok a vihar okozta áramszünetről és a pusztításról

Hétfő estére állították helyre az áramszolgáltatást az Őrségben az E.ON szakemberei, a csütörtök éjszakai vihar okozta károk felszámolása azonban a következő napokban is folytatódik - közölte az áramszolgáltató szóvivője.

Varga Ivett tájékoztatása szerint a Nyugat-Dunántúlon összesen 120 ezer fogyasztónál volt áramszünet az ítéletidő következtében, amely az áramhálózatban is súlyos károkat okozott.

A vihar során kétezer ponton sérült a villamos hálózat, leszakadó ágak, fák dőltek a vezetékekre, oszlopok fordultak ki a helyükről - mondta.

Hozzátette: kollégáinak száz kidőlt villanyoszlopot kellett felállítaniuk, 20 kilométernyi vezetéket kellett újra felépíteni.

Közölte, a legnagyobb pusztítást az Őrségben végezte a vihar, Bajánsenyén például a falu villamos hálózatának kétharmadát megsemmisítette, Velem közelében pedig egy lápos területen dőltek a vezetékekre fák, ott a helyszín megközelítése is komoly kihívást jelentett.

Varga Ivett elmondta azt is, hogy szakembereik ugyan mindenütt helyreállították az áramszolgáltatást, de több helyen a munka gyorsítása érdekében ideiglenes műszaki megoldásokat alkalmaztak, ezért a következő napokban itt még lehetnek rövidebb ideig tartó tervezett szünetek az áramszolgáltatásban, ezekről a települések polgármestereit előre tájékoztatják.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×