Infostart.hu
eur:
378.41
usd:
320.66
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza

Villamos a szuperkórházhoz: megszólalt Cserháti Péter

Egyelőre csak vizsgálják annak lehetőségét, hogy valamilyen kötöttpályás vonal épüljön a tervezett dél-budai szuperkórházhoz – mondta egy ma megjelent cikkre reagálva a fővárosi kórházfejlesztésekért felelős miniszteri biztos. Cserháti Péter az InfoRádióban hangsúlyozta: megállapodtak az érintett önkormányzatokkal az egészségügyi centrumok építéséhez-bővítéséhez szükséges döntéshozatal felgyorsításáról.

„Nemrég megjelent egy kormányrendelet, amely úgynevezett kiemelt hatósági üggyé nyilvánította az Egészséges Budapest Programmal összefüggő helyszíneket”

- mondta a program miniszteri biztosa.

Közölte: 11 olyan fővárosi kerület van, aminek a területén olyan kórház működik, amit érint a fejlesztés. Emellett érinti magát a fővárosi önkormányzatot is, hiszen számos esetben az övezetátminősítés vagy a közlekedésfejlesztési lépés már a fővárosi kompetenciát is érintheti.

„Gyakorlatilag lefolytattuk a tárgyalásokat a fővárossal, illetve a kerületi önkormányzatok képviselőivel is, és egyenként kötünk megállapodást velük, hogy a folyamathoz tartozó önkormányzati rendeletalkotási folyamatok időben megtörténhessenek” - mondta Cserháti Péter.

Elmondta, hogy reményeik szerint már ősszel a közgyűlés elé kerülhetnek azok az építési, területrendezési szabályzatok, amelyekben tükröződnek a megállapodásokban foglaltak.

„Hiszen nem egy helyen a beépíthetőség, a magasság, a környezethez való viszony és a közlekedési kérdések fontosak az önkormányzatok számára” - tette hozzá.

Szintén feladata a folyamatnak és a projekttervezésnek a közlekedésfejlesztés átgondolása.

„Több helyszínen is vannak ezzel összefüggő feladatok, ilyen például egy egyirányú utca átalakítása a kórház jobb megközelíthetősége érdekében.

Ezek közül kiemelkedő a dél-budai centrum körüli közlekedésfejlesztés.

Ennek egy részéről a kormány már döntött, most az ehhez szükséges közúti közlekedésfejlesztés tervezése zajlik” - közölte a miniszteri biztos.

„A 11. kerület felvetette az előzetes tárgylások során, hogy a kötöttpályás közlekedés lehetőségét is át kell gondolni. Ezek is a társtárca által koordinált tervezési folyamatban felmerülő szempontok,

de még azért messze nincs döntési helyzet, ez egyelőre egy megvizsgálandó lehetőség”

- jelentette ki az Egészséges Budapest Program miniszteri biztosa.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×