Infostart.hu
eur:
379.48
usd:
321.48
bux:
131076.75
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Botka László újrakezdi

Újabb országjárásba kezdett Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje szombaton, hogy a tavasszal meghirdetett, új, igazságosabb Magyarországot megcélzó baloldali politikájának részleteit ismertesse a választókkal. Erről a szocialista politikus számolt be az MTI-nek, miután látogatást tett Tiszaújvárosban.

Szeged polgármestere elmondta, a szeptember közepéig tartó országjárásának az is célja, hogy a helyi baloldali képviselőkkel találkozzon, megbeszélje a helyi választási stratégiát, van, ahol be fogja mutatni a párt országgyűlési képviselőjelöltjét is. Ez most Tiszaújvárosban nem történt meg - jegyezte meg.

Mint mondta, országjárása során közvetlenül akar találkozni a választókkal.

Botka László elmondta, Tiszaújvárosban, ahol Bráz György (MSZP) polgármester kísérte, az emberekkel beszélgetve megerősödött álláspontja, hogy többségben vannak azok, akik elégedetlenek az Orbán-rendszerrel és kormányváltást akarnak.

Hozzátette: sokan panaszkodtak a szolgálati nyugdíj megszüntetésére, amelyet az MSZP kormányra kerülve ismét bevezet.

Közölte, hogy devizahitel- és Quaestor-károsultakkal is találkozott. Ezzel kapcsolatban a kormány és a Magyar Nemzeti Bank felelősségét hangsúlyozta.

Botka László márciusban is tartott országjárást, akkor miniszterelnök-jelöltségéhez és politikájához kívánt támogatást gyűjteni.

Címlapról ajánljuk
Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.
Itt az EKB kamatdöntése!

Itt az EKB kamatdöntése!

Megérkezett a bejelentés az Európai Központi Bank (EKB) idei első kamatdöntéséről, melyben a testület Kormányzótanácsa változatlanul a 2 százalékos szinten hagyta az irányadó betéti rátát. A mai kamatdöntő ülés legfontosabb kérdése azonban nem maga a döntés, hanem az, hogy a közelmúlt eseményei (hirtelen gyengülő dollár és erősödő euró, geopolitikai ellentétek, meglepő növekedési és inflációs adatok) mennyire térítették el az EKB-t a korábban kijelölt monetáris politikai pályáról. Ezen kérdésekre vélhetően Christine Lagarde jegybankelnök sajtótájékoztatója adja meg a válaszokat. Az eseményről ebben a cikkben élőben tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×