Infostart.hu
eur:
380.2
usd:
321.67
bux:
125733.91
2026. február 23. hétfő Alfréd

Új fejlemény a római-parti mobilgát ügyében

Budapesti népszavazási kezdeményezést adott be az Együtt és a Párbeszéd közösen a római-parti mobilgát megépítése ellen - jelentette be a két párt közös, a budapesti városháza előtt megtartott csütörtöki sajtótájékoztatóján az Együtt Budapesti elnöke.

Pataki Márton közölte: azt kívánják elérni, hogy a főváros helyezze hatályon kívül a mobilgát létesítéséről hozott áprilisi határozatát. Véleményük szerint a gátat eggyel beljebb, a Királyok útja, Nánási út nyomvonalán kellene megépíteni - tette hozzá.

A népszavazás kiírásához szükséges aláírásgyűjtés legrosszabb esetben októberben kezdődhet, és az országgyűlési választásokkal egy időben lehetne megtartani a referendumot - mondta Pataki Márton.

Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja, a párt III. kerületi önkormányzati képviselője úgy vélekedett, hogy a fideszes városvezetés tevékenysége a Római-part ügyében totális kudarc, és csak az ingatlanlobbi érdekeit szolgálja.

Vagyis több száz millió forintból egy olyan tervet készítettek, amely tetemes környezetkárosítással és biztonsági kockázattal jár - tette hozzá.

Kérdésre mindkét politikus megerősítette, hogy szeretnék, ha az országgyűlési választásokon a demokratikus ellenzék csak egy jelöltet indítana minden körzetben.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×