Infostart.hu
eur:
380.2
usd:
321.64
bux:
125733.91
2026. február 23. hétfő Alfréd

Egyre több a császármetszés

Magyarországon már csaknem a szülések 40 százalékánál császármetszést alkalmaznak, fél évszázada ez az arány mindössze a öt százalék volt - írta meg a Magyar Idők.

A császármetszés a fejlett országok egyik leggyakrabban alkalmazott műtéti eljárása, amelynek a szüléseken belül mindenütt növekvő az aránya. Magyarországon 2015-ben 100 élveszülésre 38,7 császármetszés jutott, ezzel pedig hazánk Romániával, Olaszországgal és Bulgáriával a legmagasabb arányt képviselő európai országok között van – mutat rá A magyar egészségügyi rendszer teljesítményértékelése című kiadvány. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) gondozásában megjelent anyagban azt írják, hogy a magyarországi császármetszési arányok nemzetközi összehasonlításban is magasak, 8,5 százalékponttal haladják meg az EU-, 7,3 százalékponttal pedig az OECD-tagországok átlagát - írja a Magyar Idők.

A műtétek aránya 12 százalékkal nőtt 2011 és 2015 között, eközben a szülő nők átlagéletkora csak 0,3 évvel emelkedett, vagyis ez nem kellő magyarázat arra, miért ilyen sok a császármetszés. Ráadásul – mutatnak rá a tanulmányban – a hátrányos helyzetű településeken 9,5 százalékponttal kisebb arányban szülnek császármetszéssel a nők, így „feltételezhető, hogy a császármetszések előfordulását az anya gazdasági státusza és kifejezetten a császármetszés iránti kérelme is befolyásolhatja” – írja a Magyar Idők az ÁEEK kiadványára hivatkozva.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ által adott helyzetértékelés alapján sok esetben indokolatlanok ezek a beavatkozások, a szülész-nőgyógyászok szerint azonban nincs olyan objektív mérce, amely szerint túl magas nálunk a császármetszések aránya - olvasható a Magyar Idők cikkében.

Címlapról ajánljuk

Döntött az Energiabiztonsági Tanács, amelyet a kormányfő hívott össze

Szijjártó Péter szerint az Orbán Viktor által összehívott Energetikai Tanács ülésén világossá vált: Ukrajna nem indítja újra a Barátság vezetéken érkező kőolajszállítást, amit Budapest politikai zsarolásnak tekint.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×