Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Lopott benzinnel jártak a rendőrök

Orgazdasággal vádol a Budapesti Nyomozó Ügyészség három rendőrt, akik rendszeresen vásároltak egy üzemanyagtolvaj-bűnszervezettől, és tudatában voltak annak, hogy a benzin lopott – közölte Fürcht Pál fővárosi főügyészhelyettes.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség az ügyben összesen nyolc emberrel szemben emelt vádat: öt embert bűnszervezetben elkövetett sikkasztással, az eltulajdonított üzemanyagból vásárló három rendőrt pedig üzletszerűen elkövetett orgazdaság bűntettével.

Az ügy elsőrendű és másodrendű vádlottja korábban egy budapesti benzinkúton dolgozott kútkezelőként, munkaviszonyuk azonban 2011-ben megszűnt. A vádirat szerint a két férfi ezután üzemanyag-szállító sofőrökkel együtt elhatározta, hogy rendszeresen gázolajat és benzint lopnak a teherautókból. A Magyar Időkben az olvasható, hogy a szervezés és a sofőrökkel való kapcsolattartás az ő feladatuk. Utóbbiak részesedésért cserébe oda hajtottak a járművekkel, ahova az irányítók mondták, a helyszíneken pedig az erre a célra rendszeresített csövekkel az üzemanyagot naponta többször leszívták, majd üzemanyag-tároló kannákba töltötték. Az első- és a másodrendű vádlott ezután az ellopott üzemanyagot értékesítette az aktuális kiskereskedelmi árnál kedvezőbb áron, literenként átlagosan 280-310 forintért.

Az ügy harmad- és negyedrendű vádlottja az ügyészség szerint 2014-től segített az ellopott üzemanyag tárolásában és továbbértékesítésében. Az üzemanyagot földbe ásott tartályban, illetve zárt ajtóval védett garázsban tartották, és onnan értékesítették.

Az ügy ötödrendű vádlottja az egyik sofőr, a hatod-, a heted- és a nyolcadrendű vádlott pedig rendőr, ők a vád szerint a lopott üzemanyagból rendszeresen vásároltak úgy, hogy tisztában voltak azzal, az üzemanyag bűncselekményből származik.

Az ügyészség szerint a vádlottak 2014 májusa és 2015 áprilisa között legalább 36 ezer liter üzemanyagot tulajdonítottak így el - írja a Magyar Idők.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Tüzet nyitottak a francia katonák, Putyin megállapodott a világ legnépesebb országával - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Tüzet nyitottak a francia katonák, Putyin megállapodott a világ legnépesebb országával - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Drónokat észleltek csütörtök este a normandiai Brest kikötőjében található Ile Longue nevű katonai bázis felett, amely a francia nukleáris ballisztikus rakétákat hordozó tengeralattjáróknak ad otthont, a francia tengerészgyalogosok tüzet nyitottak a drónokra. Vlagyimir Putyin orosz elnök indiai látogatásán egy 70 pontos javaslatot fogadtak el Narendra Modi miniszterelnökkel. Az Egyesült Államok újra érvényesíteni kívánja dominanciáját a nyugati féltekén, erősíti katonai jelenlétét az indo–csendes-óceáni térségben, és felülvizsgálhatja Európához fűződő viszonyát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 5. 21:40
×
×
×
×