Infostart.hu
eur:
376.18
usd:
318.74
bux:
127063.95
2026. február 26. csütörtök Edina
Újabb fővárosi iskolaigazgatót cseréltek le

Újabb fővárosi iskolaigazgatót cseréltek le

A szülők és a nevelőtestület tiltakozása ellenére a ferencvárosi alpolgármester tanácsadóját, Tóthmátyásné Zuggó Tündét nevezte ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az egyik legnagyobb fővárosi két tannyelvű iskola élére. A közép-budai tankerület kedden közölte a szülőkkel: az új igazgató augusztus 1-jétől veszi át a Szabó Lőrinc Két Tannyelvű Általános Iskola és Gimnázium irányítását. Tóthmátyásné ezt a Magyar Nemzetnek megerősítette, hozzátéve, csak egy évre szól a megbízatása.

Az igazgatói posztra kiírt pályázaton indult az eddigi igazgató, az intézményt 25 éve irányító Zoltán László, illetve jelenlegi helyettese, Cserfalviné Mészáros Zsuzsanna is. Zoltán László alakította át két tannyelvű intézménnyé a gimnáziumot, ahová az utóbbi években többszörös a túljelentkezés, ma már 838-an tanulnak az iskolában.

Zoltán Lászlóval pár napja egy kurta telefonhívás során közölte az Emmi, hogy nem őt választották.

A fő kifogás az eddigi igazgatóval szemben az volt, hogy átlépte a nyugdíjkorhatárt. Mivel az intézményben dolgozó pedagógusok tartottak tőle, hogy erre hivatkozva Zoltán Lászlót eltanácsolják, ezért meggyőzték Cserfalvinét: adjon be ő is pályázatot. Az igazgatóhelyettes pályázatát 64 igen és 12 nem ellenében támogatta a nevelőtestületi értekezlet.

Újabb fővárosi iskolaigazgatót cseréltek le

Tóthmátyásné viszont 45 nem és csak 32 igen voksot kapott a szavazáson. Igaz, ebben a szavazásban az is benne volt, hogy a tantestület nem vette jó néven, hogy a jelölt kívülről jött. A szülői munkaközösség szintén úgy foglalt állást, hogy Zoltánt vagy Cserfalvinét szeretnék igazgatónak.

A pedagógusok és a szülők nemcsak azt állították, hogy Tóthmátyásné „politikai ejtőernyős” – a IX. kerületi fideszes alpolgármester idős- és ifjúságügyi tanácsadója –, hanem azt is, hogy nem ismeri a két tannyelvű iskola működését. Például felvetette, hogy léptessék be az iskolát az Erasmus-programba, csakhogy az intézmény vezetősége ezt már két évvel ezelőtt megtette. A pályázatában szereplő állításokra rákérdező 444.hu-nak Tóthmátyásné ezt azzal magyarázta, hogy hiába kérte az iskolát, nem kapott adatokat.

Az iskolában a tanárok között az a pletyka terjedt, hogy Zoltán Lászlónak azért kell mennie, mert tavaly nem akadályozta meg a kormány oktatáspolitikája elleni tiltakozást, a kockás inges demonstrációt

– írta a Magyar Nemzet.

Nem a II. kerületi iskola az egyetlen, ahol az oktatási kormányzat a szülőkkel vitázva váltott igazgatót. Mint ismeretes, nemrég hasonló konfliktusra került sor a Szinyei Merse Pál Gimnáziumban, ahol az Emmi leváltotta volna az igazgatót, de a tiltakozások hatására Balog Zoltán végül újabb egy évvel meghosszabbította szerződését.

A keszthelyi Vajda János és a makói József Attila Gimnáziumban is menesztették az igazgatót. Mindkét esetben felvetődött: a kockás inges demonstráció miatt váltották le őket.

Címlapról ajánljuk
Rendkívüli tanárpénz – a KSH-számok korrekciója miatt vált szükségessé a bruttó 152 ezer forintos juttatás

Rendkívüli tanárpénz – a KSH-számok korrekciója miatt vált szükségessé a bruttó 152 ezer forintos juttatás

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón részletesen is elmagyarázta, miért, mikor és miért ennyi pénz járt a hazai pedagógusoknak, mint amennyit a szerdai miniszterelnöki bejelentés tartalmazott. A közlésből kiderült: csak a tanárok számára kedvező irányba tévedhet a statisztika, és 2031-ig ez így is marad.

Bendarzsevszkij Anton: legkésőbb novemberig lehet áttörés az orosz–ukrán béke ügyében, de nem a fronthelyzet miatt

Az olyan befolyásoló körülmények, mint az időjárás alakulása vagy az energetikai infrastruktúra állapota, egyre inkább a béke, a kompromisszum irányába terelheti az ukránokat, Oroszország szempontjából pedig egyáltalán nem mindegy, milyen eredményt hoz a novemberi, amerikai félidős kongresszusi választás – mondta az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×