Infostart.hu
eur:
375.14
usd:
317.64
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina
Szemétben úszott egy egész budapesti kerület

Szemétben úszott egy egész budapesti kerület

Jelentősen csúszott a lomtalanítás a főváros IV. kerületében, amit az FKF Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a munkaerőhiánnyal és a túl sok elszállítandó anyaggal magyarázott, de jelezte: visszarendelt dolgozókat a szabadságukról, másokat pedig átcsoportosított a feladatra.

„Már behoztuk az újpesti csúszást, a budapesti lomtalanítás pedig nem húzódik el, december elejére lezárul” – írta a társaság a Világgazdaságnak. A létszámgondok enyhítésére az FKF megtehette, ami tehetett: egy hulladékrakodónak havonta bruttó 180-190 ezer forintos alapbért ad, ám további eszköze nincs, mert az egyes munkakörök bérezését már most is a rendelkezésre álló bértömeg maximális kihasználásával állapítja meg.

A lom közben szaporodik. Egyre gyakoribb ugyanis, hogy egyes vállalkozások a főváros más részéről vagy vidékről az éppen aktuális lomtalanítási területre viszik a hulladékot. Ezzel jelentősen hátráltatják a munkavégzést, és vélhetőleg emiatt „termett” az idén a X. kerületben a tavalyi lom másfélszerese. Az idén eddig összesen 20-25 százalékkal több lomot szállított el az FKF, mint az előző év hasonló időszakában.

Általánosságban nem javult a lakosság fegyelme sem. Továbbra is a megadott időpontnál hamarabb készítik ki a hulladékot, amelynek ráadásul 30-40 százalékát nem is lomtalanításkor kell kirakni, hanem vagy a rendszeres szolgáltatás során a tartályokba, vagy a veszélyes hulladékok megadott átvevőhelyére. A „lomizás” terén némileg még romlott is a helyzet, az FKF pedig nem léphet fel a jelenség ellen, mert nincs hatósági jogköre.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×