Infostart.hu
eur:
380.84
usd:
322.37
bux:
130284.26
2026. február 3. kedd Balázs
Európában elsőként oktatják önálló tantárgyként az obezitológiát

Európában elsőként oktatják önálló tantárgyként az obezitológiát

Magyarországon elsőként indul felsőoktatásban obezitológiai képzés, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán lesz elérhető szeptembertől - mondta el az InfoRádiónak Bedros J. Róbert, a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság elnöke, a budapesti Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatója.

Most 10 éves a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság, az elnök elmondta, hogy az alapításkori első célja az volt, hogy minél előbb Magyarország igazán vezető szakmai, tudományos társasága legyen az elhízástudománnyal foglalkozó szervezetből.

"Ezt sikerült is gyorsan elérni, amit a tudományos értekezleteink, kongresszusaink igazoltak is" - mondta Bedros J. Róbert, és hozzátette, a következő lépésként szerette volna elérni, hogy a valóban obezotológusi tevékenységet végző orvosok államilag elismert vizsgát tehessenek és diplomát szerezhessenek, és ezzel akik nem végzett obezitológusok, a rendszerből kikerülhetnek.

"A szakmai kollégium támogatásával és az EMMI jóváhagyásával sikerült az obezitológus licencvizsgát megcsinálni, szakvizsgára ráépített vizsgaként lehet ma valaki obezitológus, és 52-en már végeztek is" - mondta az elért eredményekről a társaság elnöke. Az oktatáshoz azonban szükség volt egy tudományos tankönyvre, és elismert szakembergárdával, híres professzorok sorával írták-szerkesztették a Klinikai obezitológia tankönyvet. Ilyen átfogó tankönyv Európában még nem készült.

"Most a társaság alapításának tizedik évfordulójára sikerül elérni, hogy előterjesztésemre, amelyet a Kari Tanács egyhangú szavazással támogatott, a Semmelweis Egyetemen a következő tanévtől a klinikai obezitológia bekerül a tanrendbe kötelezően választható tantárgyként" - mondta Bedros J. Róbert, és jelezte, jelenleg már a tantervet készítik elő. A professzor szerint nincs még Európában olyan orvosi egyetem, ahol az obezitológiát önálló tantárgyként oktatnák.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Ursula von der Leyen szép csendben több milliárd eurós ajándékot készít elő az EU-s iparnak

Ursula von der Leyen szép csendben több milliárd eurós ajándékot készít elő az EU-s iparnak

Az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság júliusban javaslatot tehet az uniós emissziókereskedelmi rendszer felpuhítására, amely hosszabb ideig biztosítana ingyenes kibocsátási kvótákat az iparnak, és későbbre tolná a teljes aukciós rendszert. A lépés több százmillió–akár egymilliárd eurós vállalati terheket és akár 200 ezer német, 500 ezer európai ipari munkahelyet érinthet, miközben az EU a 2040-es kibocsátáscsökkentési cél enyhítésével nagyobb mozgásteret teremt a reformhoz – tudta meg a Handelsblatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×