Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Török Gábor: ekkor lehet bajban a Fidesz

Török Gábor: ekkor lehet bajban a Fidesz

A Fidesz versenyelőnye, hogy van története és győzelmi stratégiája, de kérdés az, hogy ez 2018-ban a szavazófülkékben is működőképes lesz-e - mondta Török Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában. A politikai elemző szerint a kormánypárt tudja uralni a politikai napirendet.

Alapvetően az a kormányzat szándéka a kvótanépszavazás óta, hogy teljen az idő, és úgy teljen, hogy közben az ellenzék ne tudjon olyan témákat felhozni, amelyek a kabinet számára veszélyesek – emelte ki Török Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában.

A politikai elemző szerint a

tér uralása vagy az idő húzása céljából a kormány olyan újabb témákat vesz elő,

amelyeket a közélet megrágcsál, az elemzők azt gondolják, hogy ezeknek van jelentőségük – azonban nincs, mert nem az a céljuk, hogy változást hozzanak a kutatásokban és a választói preferenciákban, hanem pont az, hogy ne történjen változás, a status quo maradjon fent. A Fidesz képes volt arra, hogy ezt a helyzetet fenntartsa – tette hozzá.

A felvetett témák alkalmasak arra, hogy nehéz helyzetbe hozzák a politikai ellenfeleket.

Az ellenzéknek ugyanis két választása van:

  • beleállnak a témákba, a többségi állásponttal szembeni politikai pozícióban vívják meg a versenyt, de ez nekik kellemetlen, vagy
  • megpróbálják figyelmen kívül hagyni ezeket, és saját témákkal előjönni, de ebben nem voltak sikeresek.

A Fidesznek az a képessége nem veszett el, hogy a politikai napirend kontrollját megvalósítsa – emelte ki Török Gábor, aki szerint a közvélemény-kutatásokban látszó mozgások azt mutatják, hogy az adott időszakban miről szólt a politika és az adott téma kinek volt kedvezőbb.

A Fidesznek van egy stratégiája, amely mentén halad,

és ez 2015 első fele óta jól azonosítható. A kormánypárt megtalálta a témát, ez a migráció, az ország védelme, a Brüsszel és Soros György jelentette veszélyekkel szembeni küzdelem – fejtette ki a politikai elemző.

A Fidesz győzelmi terve, hogy ez a mese, ez a sztori, amit előadnak, vagyis hogy a párt és Orbán Viktor képes megvédeni az országot, az működik abban a szavazókörben, amit megcéloztak. Ez alkalmas lehet arra, hogy 2018 tavaszán kétmillió körüli szavazatot érjen el a Fidesz. De hogy valójában ez mire lesz elég, az sok mindentől függ, többek között attól is, hogy az ellenzéki oldalon lesz-e koncentráció a szavazatokban – vélekedett.

Török Gábor szerint ugyanis előfordulhat, hogy

a kormányváltást kívánó szavazók az egyéni választókerületben taktikai együttműködést valósítanak meg,

és az esélyesebb ellenzéki jelöltre szavaznak.

A politikai elemző úgy látta, akkor lehet bajban a Fidesz, ha 40 százalékos eredmény mellett a 106 egyéni körzetből 40-et elveszít.

Az a kérdés, hogy a pártnak meglesz-e az abszolút többsége, de ez nem a Fidesztől függ elsősorban, mert nincs lehetősége arra, hogy a kormányellenes szavazókat befolyásolja. Legfeljebb arra van esélye, hogy az ellenzéki politikai térfelet próbálja alakítani – fejtette ki.

Török Gábor szerint a Fidesz versenyelőnye, hogy van története és győzelmi stratégiája, de a kérdés az, hogy ez 2018-ban a szavazófülkékben is működőképes lesz-e.

Címlapról ajánljuk
Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Pályafutása során először Csikós Zsóka lett az év magyar női kajakosa. Bár az idei évnek úgy vágott neki, hogy a világjátékokra akar kijutni, végül nem a maratoni számokban, hanem a rövidebb távokon halmozta az Eb- és vb-érmeket. A Szolnoki Kajak-Kenu Klub versenyzője az InfoRádióban azt mondta: korábban nem mindig értette, miért van akkora mizéria a csapathajók összeállításánál, jövőre azonban már párosban és/vagy négyesben is szerepelne.

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×