Infostart.hu
eur:
378.48
usd:
321.45
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás

Máris új plakátkampányt indít a kormány

A nemzeti konzultáció témáiról új kampányt indít a kormány – közölte a Magyar Időkkel Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Mint mondta: ennek részeként a kabinet közterületi plakátokat is közzétesz majd.

A nemzeti konzultáció jelentős eredményének nevezte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, hogy 1,7 millióan vettek benne részt. A Magyar Időknek adott interjújában a politikus úgy fogalmazott, a részvételi arány meghaladta az előzetes várakozásokat, és nemzetközi összehasonlításban is magasnak számít. A politikus kitért arra is, hogy bár a konzultáció lezárult, az abban foglalt kérdésekről - illegális bevándorlás, betelepítési programok - továbbra is intenzív vitákra számít a kabinet, de a 99 százalékos egyetértés erős politikai támaszt nyújt.

Az államtitkár kitért arra, hogy a kormányzati kampány részeként a kabinet közterületi plakátokat is közzétesz majd. Dömötör Csaba megjegyezte, a plakáttörvény vitájában volt olyan javaslat, amely a kormánynak is megtiltotta volna kampányidőszakon kívül a plakátok kihelyezését, ám az ellenzéki pártok elvetették az előterjesztést. Annyiban változott a helyzet, hogy most már minden szereplőre egyenlő feltételek vonatkoznak - tette hozzá a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Magyar Időknek.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×