Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Jövőre 420 ezer forint marad a két gyereket nevelőknél

Jövőre további ötezer forinttal nő a kétgyerekesek családi adókedvezménye, így havonta 35 ezer forint, éves szinten pedig 420 ezer forint marad a két gyereket nevelőknél 2018-ban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.

Novák Katalin emlékeztetett: a kormány 2016 és 2019 között a duplájára emeli a kétgyerekesek adókedvezményét, a korábbi húszezer forintról negyvenezer forintra.

Az egy gyermeket nevelők továbbra is tízezer forintot, a három gyerekesek majdnem 100 ezer forintot, az annál több gyereket nevelők pedig gyerekenként további 33 ezer forintot tudnak megspórolni az adókedvezménynek köszönhetően - tette hozzá.

Novák Katalin megjegyezte, 2011 előtt csak a három vagy több gyereket nevelők élhettek ezzel a lehetőséggel, akkoriban havonta négyezer forintos támogatás járt csak. Az emeléseknek köszönhetően 2011 és 2019 között összesen majdnem hárommillió forint marad a gyereket nevelő családoknál - fűzte hozzá.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a családi adókedvezményt már a fogantatást követő 91. naptól igénybe lehet venni, és a támogatás megosztható a két szülő között.

Kitért arra is, hogy a fiatal házasoknak az ötezer forintos házassági adókedvezmény ettől az évtől már két évig jár függetlenül attól, mikor születik az első gyerek.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×