eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Oda is üt a civiltörvény, ahova nem akarták - Lapszemle

A Magyar Nemzet szerint a jövőben az állandó lakcím vagy bejelentett tartózkodási hely nélküli gyerekekre is igényelni lehetne a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt és a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű státust. A Magyar Időkből megtudhatják, még az idén széleskörű vizsgálatot indít a hepatitises sertéshúsok kiszűrésére a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

A Magyar Nemzet szerint a jövőben az állandó lakcím vagy bejelentett tartózkodási hely nélküli gyerekekre is igényelni lehetne a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt és a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű státust. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának előterjesztése alapján utóbbi ingyenes vagy kedvezményes étkezésre, valamint térítésmentes tankönyvre jogosít fel.

A Magyar Időkből megtudhatják, még az idén széleskörű vizsgálatot indít a hepatitises sertéshúsok kiszűrésére a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Az utóbbi napokban Angliában nagy riadalmat keltett vírusról ugyanis egyelőre nincsenek pontos információi a hatóságnak, így előfordulhat, hogy a hazai fogyasztók is találkozhatnak fertőzött áruval. A terméktanács szerint ugyanakkor pánikra semmi ok, a legális forrásból származó termékek biztonságosak.

A Világgazdaság arról ír, hogy napelemtelenítési-boom indul Magyarországon; erre utal a múlt év végén beadott engedélykérelmek tömege. Az együtt mintegy 500 milliárd forintnyi projekt részben az importot, de 60 százaléka a hazai gazdaságot erősítheti. A leendő beruházók múlt év végén együtt 1350 megawattnyi ilyen kapacitás létesítésére kértek engedélyt - mondta Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke.

A Magyar Idők arról számol be, hogy az országban összességében 2013 óta már alig jelent gondot a tbc; Budapest VIII., I. és XII. kerületében, valamint az északi megyékben a betegség visszaszorítása érdekében még sok a teendő – állapítja meg a nemrég közzétett, az egészségügy látleletének is tekinthető kormányzati jelentés. Készítői a tuberkolózis kapcsán is kiemelik, hogy az orvosok elöregedése komoly ellátási gondot vetít előre.

A Magyar Nemzet szerint oda is üt a kormány civileket vegzáló törvénye, ahová valószínűleg még a fideszes kommunikátorok sem akartak. A magát család- és gyermekbarátnak deklaráló kormánytöbbség által komoly tiltakozások mellett elfogadott törvény értelmében ugyanis az SOS Gyermekfalu alapítványnak is föl kell majd tüntetnie a jövőben, hogy „külföldről támogatott”, hiszen az SOS-Kinderdorf nevű osztrák alapítvány magyarországi szervezeteként, alapjában véve külföldi adományokból működnek.

A Világgazdaságban arról olvashatnak, jogszabály-módosítással kényszerítené a hatóságokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma arra, hogy helyesen értelmezzék és alkalmazzák a szociális törvényt. A jogszabály jelenleg sem teszi lehetővé, hogy elvegyék olyan emberek ellátását, akiknek egészségkárosodása nem elég súlyos ahhoz, hogy egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatásban részesüljenek, de az álláskeresők nyilvántartásából törlik őket, mert nem tekinthetők aktív álláskeresőknek – szögezte le a tárca.

A Portfolio szerint nem tudni, kihez került 1700 milliárd forintnyi lakossági állampapír, ennyivel kevesebb van ugyanis a háztartások tulajdonában, mint amennyi lakossági állampapírt az ÁKK számon tart. A különbség kétharmada ráadásul idén év eleje óta halmozódott fel. A portál megkérdezte, de sem a kincstár, sem a jegybank nem tudja megmondani, pontosan kik azok a piaci szereplők, akik a háztartások mellett ilyen nagy összegben vesznek a lakossági kötvényekből.

A Napi.hu arról ír, hogy hét hónapos mélypontra zuhant az olaj árfolyama. Hiába a kitermeléskorlátozás, a Líbiai termelés növekedését és az egyre növekvő amerikai kitermelést nem tudják ellensúlyozni.

A Pénzcentrumon arról olvashatnak, hogy becslések szerint éves szinten világszerte majdnem hétezer milliárd forintnyi kárt okoztak tavaly az online bankkártyás fizetési visszaélések. Egy magyar találmány a csalások 80 százalékát előre tudja jelezni a kereskedőknek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×