Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Milliós bírságot kaphat jó néhány nyaralótulajdonos

Milliós bírságot kaphat jó néhány nyaralótulajdonos

Az országot járva sok helyen találkozhatunk olyan fapados nyaralókkal, melyek esetében egy lakóautó vagy mobilház áll egy amúgy üres telken. A csábító megoldás azonban nagyon drága is lehet.

Sokan vannak Magyarországon, akiknek nincs elég pénzük, hogy nyaralót vegyenek, de vágynak a rendszeres hétvégi kikapcsolódásra. Felkapott vidékeken, például a Balaton mellett vesznek egy kisebb telket, és egyszerűen rátesznek egy lakókocsit. Akinek egy kicsit több pénze van, az mobilházat vesz lakókocsi helyett, cserébe magasabb komfortszinten tölti a hétvégéket.

A recept tehát egyszerűnek tűnik, a fenti telkek bármelyikét is választjuk, kétmillió forint alatt juthatunk nyaralóhoz az ország szinte bármely pontján. Azok viszont, akik megvalósították a fapados nyaraló koncepcióját,

óriási kockázatot vállaltak.

"Nyaralókra eleve nem vonatkoznak a lakásokra írt új szabályok, továbbra is, mérettől függetlenül, engedélyt kell kérni az építésükre. Ezt az engedélyt pedig nagyon sok mobilház esetén szinte lehetetlen megkapni. A legtöbb esetben sem a helyiségek mérete, sem a belmagasság nem felel meg a jogszabályi elvárásoknak" - nyilatkozta a Pénzcentrumnak Jámbor Attila ügyvéd, az Építésijog.hu portál szerkesztője.

A lakókocsikkal is gond lehet. Nagyon sok település ugyanis kiköti a helyi építési szabályzatában, hogy

lakóautót vagy konténert nem lehet tartósan a területen elhelyezni.

Alapkérdés, hogy az épület megfelel-e a helyi és országos építésügyi előírásoknak. Ha a helyi építési szabályzatnak nem felel meg az épület, akkor bontásra ítélik, más lehetőség nincs. 

Ha az épület a jogszabályi előírásoknak megfelel, a hatóság megadhatja a fennmaradási engedélyt, viszont akkor az "utólagos" engedéllyel együtt óriási bírságra is számíthatnak a fapados nyaralótulajok. A büntetés kiszámításánál 140 ezer forintos négyzetméterenkénti összegről indul a hatóság, és figyelembe veszi a készültségi fokot is. Egy 30 négyzetméteres ház esetén - ha az építtető nem kért építési engedélyt és már kész is az épület -

az építésügyi bírság meghaladja a kettőmillió forintot.

A fapados nyaralóra tehát rámehet ingünk, gatyánk is, vagy bontási határozat esetén még egy mobilházzal is kezdenünk kell majd valamit, amit a telkünkön nem helyezhetünk el. Jámbor Attila minden mobilházvásárlónak azt javasolja, hogy még az épület megrendelése előtt alaposan járjon utána annak, hogy az általa kinézett ház a telkére elhelyezhető-e. 

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×