Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Maruzsa Zoltán: nem rohammunkában készül a Nemzeti Alaptanterv

Maruzsa Zoltán: nem rohammunkában készül a Nemzeti Alaptanterv

Várhatóan 2019 őszén vezeti be a kormány az új Nemzeti Alaptantervet - erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára azt mondta: az új Nemzeti Alaptanterv koncepcióját már elfogadta a kormány, most ennek a pontos kidolgozása folyik. Maruzsa Zoltán hozzátette: széles körű társadalmi egyeztetésre fogják bocsájtani az új alaptantervet.

„A koncepcióját el is fogadta a kormányzat, de ez még nem a Nemzeti Alaptanterv, hanem annak attitűdje, megközelítésmódja, amely mentén készül. Amikor a kormány elé került, akkor a kormányzati álláspontot volt hivatott megteremteni. Azóta folyamatos roadshow zajlik.

Ha a szöveg olyan stádiumba kerül, hogy mutatható, véleményeztethető, akkor ez meg fog történni,

széles körben; visszük a kerekasztal elé, de külön meg fogjuk beszélni a szakszervezetekkel is.”

Maruzsa Zoltán arról is beszélt, hogy az alaptantervet várhatóan 2019 őszén vezetik be, felmenő rendszerben vagyis az első, az ötödik és a kilencedik évfolyamokon.

„Rohammunkában ne készüljön!

Ahhoz, hogy jó anyag legyen, rendesen meg legyen vitatva, nincs bevezetési kényszerünk 2019-re, tehát senki nem mondja azt, hogy ha ez nem történik meg akkor, csak 2020-ban, tragédia történik, de igyekszünk tartani ezt a céldátumot.”

Az új Nemzeti Alaptanterv lényege, hogy az egyes képzési szakaszok végére megszerzendő tudásanyagot és készségeket határozzák meg, ez a pedagógusok számára nagyobb szakmai szabadságával jár együtt.

Előírják majd mit, kell tudni és milyen kompetenciákkal kell rendelkezni az általános iskola alsó, felső tagozata, illetve a középiskola végére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Imre Bence: most már elhiszem, hogy vezére tudok lenni a válogatottnak

Imre Bence: most már elhiszem, hogy vezére tudok lenni a válogatottnak

A férfi kézilabda Eb góllövőlistáján hetedik helyen végző jobbszélső az InfoRádióban azt mondta, három vereséggel nem is érdemelték volna meg, hogy bejussanak az elődöntőbe, de pozitívumnak tartja, hogy meccsben voltak az összes erős ellenféllel szemben. Úgy véli, jobban kell hinniük magukban és abban, hogy képesek legyőzni erősebb csapatokat is. Saját magának 8-as vagy 8,5-es osztályzatot adna a tornán nyújtott teljesítménye alapján.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×