Infostart.hu
eur:
378.76
usd:
321.47
bux:
125392.57
2026. február 24. kedd Mátyás
Újabb fordulat: visszajár a már befizetett bírság is

Újabb fordulat: visszajár a már befizetett bírság is

Hibás jogértelmezés miatt bírságolták meg a közterület-felügyeletesek a szabálytalanul kanyarodó autókat – tette egyértelművé Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén Vadai Ágnes (DK) kérdésére.

A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium közös állásfoglalása szerint a közterület-felügyelőknek nincs joguk pusztán a térfigyelő kamerák felvételei alapján autókat megbírságolni. Jogukban áll viszont feljelentést tenni a szabályszegőkkel szemben - derül ki a Magyar Nemzet tudósításából.

– Az autósok ezreire törvénytelenül kiszabott bírság miatt senki ellen nem indul eljárás – mondta a miniszter, majd hozzátette: ha bármelyik önkormányzat a két tárca közös állásfoglalásának ismeretében folytatná ezt a jogsértő gyakorlatot, hivatali visszaélésért eljárást fognak indítani.

Pintér Sándor kijelentette azt is, hogy

aki a rá törvénytelenül kiszabott és befizetett büntetését kéri, annak azt vissza kell fizetniük

az önkormányzatoknak.

Címlapról ajánljuk

Négy éve tört ki az ukrajnai háború – Elemző: Oroszországnak még másfél-két év kell

Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban úgy vélekedett: négy év sem volt elég ahhoz, hogy akár Oroszország, akár Ukrajna egy kényszerbékébe belemenjen. A háborús győzelem vagy vereség jelképe szerinte Donbasz sorsa lehet, aminek elvesztése komoly változásokat indíthat meg mindkét fél esetében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×