Infostart.hu
eur:
375.41
usd:
317.97
bux:
127784.28
2026. február 26. csütörtök Edina
Ennyibe kerülne a 13. havi nyugdíj

Ennyibe kerülne a 13. havi nyugdíj

Az MSZP benyújtotta a jövő évi költségvetéshez a 13. havi nyugdíj bevezetéséről szóló javaslatot, az intézkedés költsége 272,5 milliárd forint lenne - közölte az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Korózs Lajos, aki az Országgyűlés népjóléti bizottságának alelnöke is, azt mondta, az MSZP nem megy el szó nélkül amellett, hogy ma Magyarországon emberek százezrei élnek nyomorban.

Hozzátette: ma több mint 71 ezer ember van, akinek az öregségi nyugdíja nem éri el az 50 ezer forintot, 148 ezren vannak azok, akiknek a nyugellátása nem éri el az 50 ezer forintot és 331 ezernél több ember van, akinek a különböző járadéka nem éri el az 50 ezer forintot.

Korózs Lajos a 13. havi nyugdíj fedezetével kapcsolatban azon véleményének adott hangot, hogy nem lehet "bázisszemlélet" vagy "maradványelv" alapján gondolkodni a költségvetésről, vagyis nem lehet, hogy csak az szerepeljen a büdzsében, amely már tavaly is benne volt. Hozzátette: a jelenlegi struktúrában is

van fedezet a 13. havi nyugdíjra.

Kifejtette: a napokban derült ki, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 637 milliárd forint adótartozást engedett el, az Eximbanknak a keleti nyitásra több száz milliárd forintot biztosítanak, Rogán Antal minisztériuma több mint 20 milliárd forintot költhet el.

Tízmilliárdok jutnak kisvasútra, lőtérépítésre, a Miniszterelnökség Várba költözésére több mint 200 milliárd lesz - sorolta.

Címlapról ajánljuk
Történelmi fordulat Csehországban: véget ért a feketeszén-bányászat 250 éves korszaka

Történelmi fordulat Csehországban: véget ért a feketeszén-bányászat 250 éves korszaka

Furcsa fordulat történt a csehországi szénkitermelésben: a hivatalos adatok szerint tavaly 25,6 millió tonna szenet termeltek ki, ami 2 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Ez azért érdekes, mert az ország hosszú távon éppen a szén fokozatos kivezetésére készül: több mint 250 év után februárban megszűnt a feketeszén-kitermelés az országban.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×