Infostart.hu
eur:
375.77
usd:
318.48
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Ilyen volt a matekérettségi

Ilyen volt a matekérettségi

A korábbi évek egyik legkönnyebb vizsgája volt az idei matematika írásbeli érettségi - mondta az InfoRádiónak a miskolci Földes Ferenc Gimnázium igazgatója. Veres Pál kifejtette: egy átlagos tudású és felkészültségű diák is simán megoldotta a feladatok jó részét, igaz, nagyon kellett figyelni a szöveges tartalmakra.

A várakozásoknak megfelelő volt a feladatsor a matematika érettségin, nem tartalmazott olyan elemeket, amelyek meglepetést vagy újdonságot jelentettek volna a diákok számára – mondta a miskolci Földes Ferenc Gimnázium igazgatója. Veres Pál szerint

az elmúlt éveket nézve az átlagosnál könnyebb volt a vizsga.

Az első rész 12 feladatot tartalmazott. Ebben csak az elemi definíciókat és azok alkalmazását kéri számon a feladatlap.

„A legtöbb szinte fejben megoldható. Könnyű, színes, sokrétű feladatok szerepeltek a vizsgán, amelyek felölelik a középiskolai tananyagot. Ez a rész megoldható volt 45 perc alatt” - fejtette ki Veres Pál.

A második részben már bonyolultabb, több számítást igénylő, komplex feladatok várták az érettségizőket. Három olyan feladat volt, amelyek elemi tételek egy fokkal bonyolultabb vagy összetettben feladatokban való alkalmazását kérték számon.

„Kedvcsinálóként egy másodfokú függvénnyel indult ez a rész. Majd egy geometria példát kellett megoldani, amely derékszögű háromszöget tartalmazott. Ez sem bonyolult, szeretik a gyerekeket. Aztán egy kördiagramot kellett vizsgálni. Az első fele statisztika jellegű feladat volt, utána sorozatot kellett előállítani. Ha jól értelmezik a szöveget, ez sem lehetett nehéz” - közölte az igazgató.

Még három feladatot kellett megoldani, amelyek között volt koordinátageometriai, százalékszámítás, valószínűségszámítás és kombinatorika is. Itt csak a hosszú szövegezés ijeszthette meg a diákokat – vélekedett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×