Infostart.hu
eur:
374.89
usd:
317.51
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza

Elárasztották Budapestet a patkányok

Több mint 1,6 milliárd forintot szán a Fővárosi Önkormányzat 2018 és 2022- között Budapesten a patkány mentesség fenntartására. Az erről szóló előterjesztést szerdán tárgyalják a fővárosi képviselők.

Az egészségügyről szóló 1997-es, és az önkormányzatok működéséről szóló 2011-es törvény is a települések feladatai közé sorolja a járványügyi megelőző intézkedések között a szúnyog, a csótány és a rágcsálók, köztük a patkányok irtását.

Az előterjesztés szerint 8 fővárosi szociális intézmény 40 telephelyén, több mint 150 ezer négyzetméteren végeznek Budapesten csótánymenetesítést.

Az említett három említett tevékenységre pedig – vagyis szúnyog, csótány és patkányirtásra - egy öt éves periódusban, tehát 2012 és 2017 között, több mint 243 millió forintot fordítanak Budapesten.

Szécsi Attila, a Budapesti Társasházi Közös Képviselők Egyesületének elnöke az InfoRádiónak azt mondta: míg korábban nem nagyon jelent meg patkány Budapest belterületén, addig ez ma nem olyan ritka jelenség.

"Nagyon nehéz észrevenni őket, mert ezek a rágcsálók rejtőzködő állatok, de

tény: van patkány.

Amikor például a csatornához hozzá kellett nyúlni egy társasházban a Széll Kálmán tér környékén, megdöbbentünk, mert ki-be szaladgáltak a patkányok" - számolt be az egyesületi elnök.

Szécsi Attila szerint 

pár évtizeddel ezelőtt jóval szűkebb körben fordultak elő ezek a rágcsálók.

Elárasztották Budapestet a patkányok

"A hetvenes évek közepén, a nyolcvanas években, sőt még a kilencvenes évek elején sem volt még ilyen. Akkor valami történt, nem tudjuk, hogy mi. Korábban csak a vágóhidak és a piacok környékén lehetett patkányokat látni, de azok valószínűleg áruval behurcolt példányok voltak" - mondta.

A főváros patkányirtásra 2018 és 2022 között az előterjesztés szerint több mint bruttó 1,6 milliárd forintot fordíthat. Az előterjesztés éves lebontásban fokozatosan növekvő összeggel számol: jövőre 211 millió forintot, 2021-ben 277, 2022-ben pedig már 285 millió forintot különítenének el erre a feladatra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.

Orbán Viktor: Ukrajna készül, ezért katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére

A Védelmi Tanács ülése után számolt be a friss döntésekről a miniszterelnök, miután olyan jelzéseket kapott, hogy Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

A héten vegyes mozgások voltak eddig láthatók a tőzsdéken, részben az amerikai vámok körüli bizonytalanság helyezett nyomást a piacokra, de a mesterséges intelligencia diszruptív hatása miatt is aggódnak a befektetők, ami miatt több szektort is megütöttek a hét elején. Mostanra viszont hangulatjavulás látszik a piacokon, az ázsiai piacok emelkedtek ma, a dél-koreai és a japán piac ráadásul új csúcsot is döntött; Európában is jó hangulatban telt a kereskedés; valamint az USA-ban is folytatódik az emelkedés. Fontos gyorsjelentések is érkeznek ma, itthon a Magyar Telekom és a Rába jelentett, az USA-ban pedig az Nvidia teszi közzé legfrissebb számait.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×