Infostart.hu
eur:
379.69
usd:
322.16
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
A katasztrófavédelem is figyelmeztet az időjárás miatt

A katasztrófavédelem is figyelmeztet az időjárás miatt

Több megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki az erős szél, illetve a sok eső veszélye miatt szerdára.

A katasztrófavédelem is arra hívta fel a figyelmet, hogy északnyugaton a szél, a középső és keleti országrészben a sok eső okozhat gondokat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat kedd esti veszélyjelzésében azt írta: az ország keleti felén jelentős, 20 millimétert meghaladó csapadékra kell számítani szerdán, de az Alföldön területi átlagban 30 milliméternél is több eső hullhat.

A sok eső miatt öt megyére - Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok - adtak ki másodfokú figyelmeztetést.

További kilenc megyére - Pest, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna -, valamint a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a nap folyamán várható jelentős mennyiségű eső miatt.

Emellett a Dunántúl nagyobbik, északnyugati felén viharossá fokozódik a szél is. Szerdán napközben az Alpokalján - elsősorban a Kapuvár és Zalaegerszeg közötti sávban -

akár óránkénti 80-100 kilométeres széllökések is lehetnek.

A szél veszélye miatt Győr-Moson-Sopron, Zala és Vas megyére adták ki a másodfokú figyelmeztetést, míg Fejér, Komárom-Esztergom, Somogy és Veszprém megyére elsőfokú a figyelmeztetés.

A meteorológiai szolgálat kitért arra is, hogy szerdán az Északi-középhegységben 600-700 méter felett, a Dunántúli-középhegység keleti felén és a Mecsekben a 400-500 méter feletti részeken vizes, több centiméteres hóréteg kialakulására is készülni kell.

Az előrejelzés szerint szerdán a legalacsonyabb hőmérséklet 0 és 5 fok között lesz, a nappali maximumok 2 és 9 fok között alakulnak.

A Dunántúlon a viharos északi, északnyugati szél tovább ronthatja a hőérzetet.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság is felhívta a figyelmet a hideg, viharos időjárás veszélyeire.

Az elkövetkező napokban megváltozott útviszonyokra is számítani kell.

Az erős széllökések faágakat törhetnek le, fákat dönthetnek ki, és az elektromos hálózatban károk keletkezhetnek, így a szolgáltatásban hosszabb-rövidebb ideig tartó zavarok lehetnek.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, a delegációk már asztalhoz is ültek. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×