Infostart.hu
eur:
384.91
usd:
331.87
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Hatalmas különbségek a kórházakban - lapszemle

Meghiúsulhat a Budapest-Belgrád-vasútvonal fejlesztése – írta a Magyar Nemzet. A Magyar Idők arról ír, hogy megújulnak a szakrendelők.

A Magyar Idők arról ír, hogy nemcsak a kórházak, de a szakrendelők is megújulhatnak a közeljövőben a fővárosban és Pest megyében. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat erre a célra kezdetnek több mint 3,7 milliárd forintos forrást irányoz elő a kőbányai járóbeteg-szakellátás fejlesztésére a jövő évi költségvetés terhére. A tervek szerint a szakrendelés 2,5 milliárd forintból új épületet kapna, amelyet 780 millió forintból szerelnének fel.

A Magyar Nemzet cikke szerint a patológushiány miatt is óriási különbség van egyes kórházak boncolási szokásai között. Az összeállításból kiderül: míg Kistarcsán például az elhunytak 79 százalékánál elvégzik az eljárást, Balassagyarmaton ez az arány mindössze 2 százalék. A Magyar Patológusok Társaságának elnöke a lapnak azt mondta: ahol az a fontos, hogy ebből is legyen bevétel, ott magas a kórboncolások száma.

A Világgazdaság arról ír, hogy alig több mint 370 új motorkerékpárt adtak el az első negyedévben Magyarországon, ami közel 8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Az állomány ugyanakkor folyamatosan bővül, ami mögött a lap szerint egyértelműen a magánimport növekedése áll: a német, olasz, osztrák piacokon ugyanis a hazainál jóval olcsóbban lehet viszonylag jó állapotú járműveket találni, amelyeket még a magas adóterhek mellett is megéri itthon forgalomba helyezni.

Ma véglegesen lefújhatják a jövő hétre tervezett BKV-sztrájkot – olvasható a Magyar Időkben. A szakszervezetek három évre összesen 30 plusz 5 százalék béremelést kértek, amelyből úgy tűnik, az első évre teljesül a 10 plusz 5 százalékos emelés.

A Magyar Nemzet cikke szerint egyre több jel utal arra, hogy mégsem lesz semmi a Budapest-Belgrád-vasútvonal fejlesztéséből. Az ügyben kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen, de a lap szerint nem csak ez az oka annak, hogy a magyar vagy a kínai fél igyekszik kihátrálni a megállapodásból.

A Világgazdaság összeállításából kiderül: több mint hatvanezer jelzáloghiteles család otthona kerülhet veszélybe hamarosan, ha nem képesek vagy hajlandóak megegyezni a nekik hitelező pénzügyi intézménnyel. A jegybank a lapot úgy tájékoztatta, hogy 2016 végéig 72 ezer adóst kerestek meg a hitelintézetek, közülük azonban csupán négyezerrel sikerült megegyezniük. A nem együttműködő adósoknál - ha a hitelező úgy dönt - elindulhat a fedezetérvényesítés, de az is jellemző megoldás, hogy a bank eladja a bedőlt hiteleket egy követeléskezelőnek.

A Portfolio az Európai Bizottság jelentésére hivatkozva arról ír, hogy az EU lakosságának egyhatoda, 83 millió lakos él lemaradó régióban. A jelentés az alacsony jövedelmű régiók közé sorolta azokat, ahol az egy főre jutó GDP növekszik ugyan, de továbbra is az uniós átlag 50 százaléka alatt van. A jelentés Bulgária, Románia és Lengyelország mellett Magyarország több kevéssé fejlett tájegységét is ide sorolta.

A Napi.hu összeállításából kiderül: miközben a legtöbb előrejelzés 2017 végére és a következő évekre a jelenleginél érezhetően magasabb olajárat, és ezzel benzinárat jósol, egy friss tanulmány szerint a következő öt évben nem kell ilyen drámára számítani - kivéve, ha háború tör ki a Közel-Keleten.

A Magyar Idők cikke szerint ma köt szerződést a MÁV-Start Zrt. az emeletes vonatok beszerzéséről a tender nyertesével legalább 10, legfeljebb 40 darab hatrészes szerelvény legyártásáról. A járművek áráról egyelőre nem tettek közzé információt, de a Nemzeti fejlesztési Minisztérium korábbi tájékoztatása szerint 150 milliárd forint értékben lesz lehetőség 2020-ig motorvonatokat vásárolni.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Az USA-ban szintén igyekeznek pluszban zárni a hetet a tőzsdék, mérsékelt pozitív elmozdulások látszanak. Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×