Infostart.hu
eur:
377.02
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

A CEU mellett, a felsőoktatási törvény módosítása ellen tüntettek – a nap hírei

A felsőoktatási törvény módosítása ellen tüntettek vasárnap. A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint megfelel a nemzeti konzultáció honlapja a törvényi előírásoknak. Elutasított menedékkérő volt Svédországban a stockholmi gázolásos merénylet üzbegisztáni származású gyanúsítottja.

A felsőoktatási törvény módosítása ellen tüntettek ma, a szervezők szerint több tízezren vettek részt a megmozduláson. A demonstráció a Várkert bazár bejáratánál kezdődött. A szervezők és tiltakozók szerint a felsőoktatási törvény módosítása ellehetetleníti a Közép Európai Egyetem magyarországi működését, ezért azt kérték Áder János köztársasági elnöktől, hogy az Országgyűlés által kedden megszavazott törvényt ne írja alá, hanem küldje vissza a parlamentnek újratárgyalásra, vagy az Alkotmánybíróságnak alkotmányossági felülvizsgálatra. A menet a " Miért féltek az oktatástól? " feliratú molinó mögött indult el, a CEU Nádor utcai épületének érintésével a Parlament elé. Az egyik szervező bejelentette: szerda este a civilekről szóló törvény miatt lesz demonstráció a Hősök terén. Addigra már ismert lesz, hogy Áder János aláírta-e a törvényt.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint megfelel a nemzeti konzultáció honlapja a törvényi előírásoknak. Közölte: a honlapon a személyes és véleményadatok egymástól szigorúan elzárt és összeköthetetlen módon tároltak. A szocialista Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke közleményben jelezte: tájékoztatást vár a polgári és a katonai nemzetbiztonsági szolgálatoktól arról, igaz-e az a lapinformáció, hogy orosz kód futott a nemzeti konzultáció oldalán, és orosz szerverekre kerülhetnek a kérdőívet kitöltők személyes adatai. Az MSZP és az LMP is felkérte Péterfalvi Attilát, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét, indítson hatósági eljárást az ügyben, a vizsgálat idejére állítsa le a nemzeti konzultációt.

Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát egy keresztény templomnál az egyiptomi Alexandriában, 11 ember meghalt, 35 pedig megsebesült. Néhány órával korábban pokolgép robbant az egyiptomi Szent György-templomban, ott 26-an haltak meg és 71 ember megsebesült. Abdel-Fatah esz-Szíszi egyiptomi elnök összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot. A támadások elkövetését az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet vállalta magára. Őszinte részvétét fejezte ki Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány az egyiptomi elnöknek a merényletek áldozatai miatt.

Elutasított menedékkérő volt Svédországban a stockholmi gázolásos merénylet üzbegisztáni származású gyanúsítottja - közölte a svéd rendőrség. A hatóságoknak hamis címet adott meg, ezért nem tudták őt kitoloncolni az országból. A rendőrségnek tudomása van arról, hogy a pénteki merénylet gyanúsítottja szélsőséges szervezetekkel, köztük az Iszlám Állammal nevű terrorista szervezettel szimpatizál.

Őrizetbe vettek egy férfit Norvégiában azzal a robbanószerkezettel összefüggésben, amelyet szombat éjjel találtak Oslo egyik forgalmas metróállomásának közelében. A gyanúsított egy 17 éves menedékkérő, Oroszországból érkezett családjával még 2010-ben. Norvégia biztonsági szolgálatának főnöke közölte: nem ismeretlen a hírszerzés előtt a fiú, szélsőséges iszlamisták köreiben mozog Norvégiában.

A többi között a világ szenvedéséről szólt virágvasárnapi szentbeszédében Ferenc pápa. A Szent Péter téren tartott misén a katolikus egyházfő a rabszolgamunkától, családi tragédiáktól, betegségektől, terrorizmustól szenvedőkről beszélt. Az idei virágvasárnapi szentmisén az egyházért, a törvényhozókért, az emberek méltóságáért, az üldözött keresztényekért, a fiatalokért, valamint a szegényekért és egyedülállókért imádkoznak latinul, olaszul, franciául, lengyelül és kínaiul.

Közösen javaslatot terjeszt Szlovénia és Horvátország az Európai Bizottság elé a szigorított határellenőrzés rendezése érdekében – jelentette be a szlovén kormányfő. Miro Cerar telefonon beszélt Andrej Plenkovic horvát kormányfővel, akivel egyetértettek abban, hogy a jelenlegi helyzet tarthatatlan. Szombaton több órát is várakoztak az utasok a horvát-szlovén határon a pénteken éjfélkor életbe lépett uniós határellenőrzési kódex miatt, amely szerint a schengeni külső határokat átlépőknek módszeres ellenőrzésen kell átesniük. A hatalmas torlódások miatt Horvátország értesítette Dimitrisz Avramopulosz uniós migrációs biztost, akivel megállapodtak a szigorított határellenőrzés horvát oldalon való ideiglenes felfüggesztésről.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Az angol The Telegraph arról ír, hogy a francia és brit ejtőernyősök közösen készülnek egy ukrajnai békefenntartó misszióra. A várakozások szerint mindkét ország 5 ezer főt küldhet Kelet-Európába ám ez Londonnak komoly kihívást jelenthet. A misszió szigorú feltétele, hogy a harcok során a felek valamilyen fegyverszünetet kössenek egymással. Svéd katonák semlegesítettek egy orosz drónt a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó közelében a malmöi kikötőben. A pilóta nélküli eszközt elektronikus hadviselési rendszerekkel iktatták ki - tudósított a Militarnyi. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×