Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
A CEU-t érintő törvényről is tárgyal a parlament

A CEU-t érintő törvényről is tárgyal a parlament

A már benyújtása után nagy port kavart felsőoktatási törvény-módosítás, valamint a reklámadó növeléséről szóló tervezet is napirendre kerül az Országgyűlésben ezen a héten.

Három nap tart ülést a héten az Országgyűlés.

Ma délután 1 órától a napirend előtti felszólalásokat követően a Ház felkérheti a Honvédelmi és rendészeti bizottságot, hogy határozzon a honvédelmi feladatok tavalyi megvalósításáról, illetve a honvédség állapotáról és fejlesztéséről szóló – 2046-ig titkosított – beszámoló elfogadásáról, majd az interpellációs blokk és az azonnali kérdések órája következik.

Ezt követően a képviselők lezárják a büntetőjogi és a nemzetközi magánjogi törvények módosításának vitáját, valamint megkezdik az erdőtörvény és az Agrárkamarára vonatkozó szabályozás átírásának megvitatását.

Holnap az Országgyűlés két nemzetközi szerződés kihirdetése, és a már említett büntetőjogi és nemzetközi magánjogi módosítások mellett elfogadhatja a magyar részvétel meghosszabbítását Európai Unió szomáliai misszijában, majd több tervezet vitáját is megkezdik a képviselők, köztük egy – több kétharmados passzust is tartalmazó, részint jogharmonizációs célokat szolgáló – belügyi salátatörvényét, a több sportlétesítményt egyesületi vagyonkezelésbe helyező sporttörvény-módosításét, valamint utolsó napirendi pontként a reklámadót megemelő előterjesztését.

Szerdán a Ház megkezdi a Közép-európai Egyetemet is érintő felsőoktatási törvény-módosítás vitáját, amely egyebek mellett kormányközi szerződéshez kötné a magyarországi képzéseket kínáló külföldi egyetemek működését, illetve napirendre kerül a halgazdálkodási szabályozás átírására benyújtott tervezet is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×