Infostart.hu
eur:
375.14
usd:
317.78
bux:
127816.62
2026. február 26. csütörtök Edina
Forma 1-es gumicsere a Honvédkórház sürgősségijén

Forma 1-es gumicsere a Honvédkórház sürgősségijén

Most először tartanak szimulációs tréninget a Honvédkórházban, ahol a résztvevő orvosok és ápolók a súlyos sérültek ellátását gyakorolják. A Magyar Honvédség Egészségügyi Központja és az Országos Mentőszolgálat bevonásával zajló gyakorlatban több mint 200 orvos vesz részt – mondta az InfoRádiónak Csomós Ákos, a kórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályának vezetője.

„A szimuláció két hete zajlik a kórházunkban. A súlyos sérülések ellátásában érintett hat társszakmának a dolgozói vettek részt rajta, összesen 241-en” - közölte az osztályvezető.

Az elméleti oktatás után következő gyakorlati képzésben a komplex súlyossérült-ellátást gyakorolják az orvosok három órás etapokban.

„Elsősorban az orvosokra fókuszáltunk:

a sürgősségi orvosok, az aneszteziológusok, a radiológusok, a traumatológus orvosok és az asszisztenseik vesznek részt a képzésben” - részletezte Csomós Ákos.

Elmondta, hogy a háromórás gyakorlati képzésben egy rövid, húsz perces tájékoztató után három betegellátási szimulációt gyakorol minden csapat.

Forma 1-es gumicsere a Honvédkórház sürgősségijén

Az osztályvezető közölte, hogy az életben a súlyos sérülések 90 százalékát körülbelül tízféle sérüléstípus adja, így ezekben kell teljesen profinak lennie minden orvosnak.

„A Formula 1-es versenyek gumicseréjéhez tudom hasonlítani ezt: egy összehangolt munka, ahol mindenki pontosan azt csinálja, ami a feladata. Ez ugyanígy működhet a súlyos sérült ellátásában is”

- fogalmazott Csomós Ákos.

Elmondta, hogy a súlyos sérülésnél a leggyakoribb életveszélyes állapot a mellkasi sérülés – ezen belül is a bordatörések okozta légmell, illetve a hasi sérülések, a máj vagy a lép repedése. De ugyanilyen súlyos, életveszélyes sérülést okozhat az is, ha valakinek valamelyik nagy csöves csontja eltörik.

A Honvédkórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályának vezetője elmondta, hogy a kórházban első alkalommal végeztek szimulációs gyakorlatot, korábban ilyen jellegű képzés nem volt.

„Terveink szerint ezt minimum évente, de leginkább félévente újra meg fogjuk hirdetni.

Egyrészt azért, hogy az új dolgozók is megkapják a képzést, másrészt pedig azért, mert mindannyiunknak, akik részt vettünk a képzésen, szüksége van ismétlésre” - indokolta az osztályvezető.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Ukrajna uniós jogot sért azzal, hogy nem indítja újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és még a tranzitdíjról is lemond magasabb politikai célok érdekében – hangsúlyozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A horvát Adria vezetéken lehetne orosz kőolajat szállítani, és Horvátország a nagyon magas tranzitdíjjal profitálni akar a helyzetből. A két ország nagyon jól tudja úgy forgatni a vezetékcsapokat, hogy az energiafegyvert zsarolásként lehessen alkalmazni Magyarországgal szemben bármilyen politikai ügyben – fogalmazott.

Kormányinfó: elrendelték a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×