Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
322
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Mostantól magyar húst is ehetnek a Fülöp-szigeteken

Hosszas tárgyalások után három magyar cég megkapta az engedélyt, hogy megkezdje a magyar hús exportját a Fülöp-szigetekre - jelentette be egy manilai üzleti fórumon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A miniszter beszédének az MTI-hez eljuttatott hangfelvétele alapján a miniszter a mezőgazdaságot a két ország gazdasági együttműködésének egyik kulcsterületének nevezte. Szijjártó Péter szerint a húsexport megindulása jelentős lökést fog adni a Fülöp-szigetekre irányuló magyar agrárexportnak.

A miniszter kiemelte, hogy Magyarországon vannak érvényben Európa legszigorúbb élelmiszerbiztonsági előírásai, az alkotmány pedig a mezőgazdaság GMO-mentességét is előírja.

"Bármilyen magyar élelmiszert vesznek is, az nem csak ízletes, hanem egészséges is"

- hangoztatta a miniszter.

A miniszter az agrárium mellett a kutatás-fejlesztés hajtotta informatikai szektort és a vízgazdálkodást emelte ki, mint az együttműködés potenciális területeit.

A miniszter elmondása alapján

tavaly mintegy 200 millió dollár volt a két ország közötti kereskedelmi forgalom,

"ami nem kevés, de van még hova fejlődni", ezért Magyarország és a Fülöp-szigetek kétoldalú gazdasági együttműködési szerződést írt alá, az Eximbank pedig 510 millió eurós hitelkeretet nyitott a magyar és a Fülöp-szigeteki cégek együttműködésének támogatására.

A miniszter Manilában ismertette, hogy a világgazdaság fordulóponthoz érkezett, és új világrend alakul ki a világpolitikában, és a versenyképességet is a korábbiakhoz képest teljesen más tényezők fogják meghatározni.

"A bátorság és a nyitottság jelenti majd a különbséget siker és kudarc között" - húzta alá Szijjártó Péter, majd azt is elmondta, hogy Magyarország bátor döntésekkel a legvonzóbb és legversenyképesebb befektetői légkört hozta létre az európai kontinensen, legalacsonyabb, 9 százalékos társasági adót és a legalacsonyabb, 15 százalékos jövedelemadót vezetett be, befektetésösztönző rendszert alakított ki, a legrugalmasabb munkajogi szabályozást alkotta meg, és német típusú szakképzést vezetett be.

A külgazdasági és külügyminiszter aláhúzta: a magyar környezet nagyon kiszámítható, világszerte egyedülálló módon már a nyáron elfogadják a következő évi költségvetést.

"Így nem meglepő, hogy a magyar külgazdasági tevékenység 2016-ban minden korábbi rekordot megdöntött,

még sosem volt ekkora sem az export, sem a külkereskedelmi többlet"

- húzta alá a tárcavezető.

Szijjártó Péter újranyitotta a magyar nagykövetséget is Manilában, mint mondta, ennek három oka van; egyrészt kiköszörülni azt a csorbát, amelyet a képviselet 22 évvel ezelőtti bezárása jelentett, másrészt köszönetet mondani, s végül új fejezetet nyitni a kétoldalú kapcsolatokban.

A miniszter utalt arra is, hogy a Fülöp-szigetek elnökét jogvédő szervezetek és nemzetközi intézmények részéről is éles bírálatok érik az emberi jogok helyzete miatt. Szijjártó Péter azt mondta: Magyarország nem kommentálja, és nem is dolga kommentálni a Fülöp-szigetek belpolitikai történéseit.

"Nem Fülöp-szigeteki állampolgárként nem számít, hogy mit gondolok a helyi kérdésekről. A helyi belügyekről a Fülöp-szigetek állampolgárainak kell dönteniük. Együttműködni jöttünk, nem beavatkozni" - hangoztatta a tárcavezető.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×