Infostart.hu
eur:
378.19
usd:
323.62
bux:
128714.93
2026. április 8. szerda Dénes
Hova fordulhatunk, ha épp Nagypénteken üt be a baj?

Hova fordulhatunk, ha épp Nagypénteken üt be a baj?

Idén először nagypéntek munkaszüneti nap lesz. Zárva tartanak a háziorvosi-, fogorvosi- és a szakrendelők, a védőnői tanácsadók, valamint a gyógyszertárak. Az alapellátásban és a kórházakban is ügyeleti rendszer működik majd, mint ahogy a mentők is eszerint végzik a betegek hazaszállítását.

Nagypéntek Európa 14 államában munkaszüneti nap, idén pedig már Magyarországon is az lesz. Erről az Országgyűlés döntött március elején.

Nagypénteken bezárnak a háziorvosi-, fogorvosi- és a szakrendelők, a védőnői tanácsadók, valamint a gyógyszertárak is.

A patikák esetében, az alapellátásban és a kórházakban is az ügyeleti rend lesz érvényben.

Hova fordulhatunk, ha épp Nagypénteken üt be a baj?

A fekvőbeteg-ellátásban mindig nagy kihívás ezeknek a napoknak a megszervezése, de van a szolgáltatóknak ebben rutinjuk – mondta az InfoRádiónak Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese.

"Ez nagyon fontos és bonyolult kihívás, hiszen négy napig kell fenntartani az ügyeleti rendszert. Ez alapvetően sürgősségi ellátást jelent a beosztott ügyeleti rend szerint. Ilyenkor különösen oda kell figyelni a betegbiztonságra, a gördülékeny átadás-átvételre és hogy elegendő erőforrást biztosítsunk az ellátásra. Ez  nem egyszerű, hiszen kevés orvossal és ápolóval dolgozunk" - mutatott rá Velkey György.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a szervezésben azért jócskán van rutinjuk, hiszen a karácsony idején elég gyakran négynaposak az ünnepek.

Nagypénteken az Országos Mentőszolgálat is a meghatározott ügyeleti rend szerint működik majd.

Az InfoRádió megkeresésére a mentők szóvivője közölte, hogy a munkaszüneti napokon is végeznek hazaszállítást a kórházakból, de

kizárólag azokat viszik haza hat órán és megyehatáron belül, akiket korábban a mentők sürgősségi osztályra szállítottak, de nem kerültek felvételre.

Megyéken átívelő, illetve előre tervezhető hazaszállítást ügyeleti időben nem végeznek - hangsúlyozta.

Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója közölte: ilyenkor a magán-betegszállítókat lehet hívni, amelyek azonban fizetős szolgáltatást nyújtanak.

"A legfontosabb ilyenkor, hogy mindenképpen előre kell tervezni,

hiszen a betegek nagy része, akik tervezett beavatkozásokra érkeznek, kiszámítható időben fognak hazajutni. Ezért ha ezeket a szervezéseket a nagyhét megelőző napjaiban, szerdán, csütörtökön lebonyolítjuk, akkor a szállítás megoldható" - hangsúlyozta a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese. 

Velkey György hozzáfűzte, hogy a mentőszolgálat nyilván ebben az időben, a munkaszüneti napokon a sürgősségi és az akut esetekre koncentrál.

Ám

több betegszállító-szolgálat van országszerte, akik ilyenkor is elérhetők és a hazaszállítást meg lehet rendelni tőlük is

- mondta.

Nagypénteken a rendelők, kórházak és a gyógyszertárak bejáratára ki lesz téve egy információs tábla, hogy melyik szolgáltató végez ügyeleti ellátást.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elemző: az inflációs adat sokkal alacsonyabb, mint bárki várta

Elemző: az inflációs adat sokkal alacsonyabb, mint bárki várta

A februári 1,4 százalékrók márciusban 1,8 százalékra emelkedett az éves infláció Magyarországon. Az adat azonban még így is kedvező és elmaradt az előzetes várakozásoktól, az elemzők többsége ugyanis 2 százalék feletti áremelkedéssel számolt – mondta az InfoRádióban Beke Károly, a Portfolio elemzője.

Csicsmann László a közel-keleti tűzszünetről: nagyon sok még a rizikó, bármikor „újratermelődhet az Irán-probléma”

Racionális döntésnek tűnik most befejezni a háborút, és tárgyalásokat kezdeni, amit az amerikai és az iráni fél is kvázi győzelemként értékelt odahaza – mondta az InfoRádióban a Közel-Kelet-szakértő. A Budapesti Corvinus Egyetem tanára szerint világgazdasági szempontból továbbra is a Hormuzi-szoros feletti ellenőrzés kérdése a legfontosabb, és ebben a két oldal nagyon eltérő állásponton van.
inforadio
ARÉNA
2026.04.08. szerda, 18:00
Orbán Balázs
a miniszterelnök politikai igazgatója, a Fidesz–KDNP választási kampányfőnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×