eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél
Medgyessy Péter áll a meghallgatás elébe

Medgyessy Péter áll a meghallgatás elébe

„Ott leszek az Országgyűlés gazdasági bizottságának az Európai Csalás Elleni Hivatalnak a 4-es metró beruházásáról szóló jelentését vizsgáló meghallgatásán, utána pedig válaszolok az újságírók kérdéseire” – mondta a Magyar Időknek Medgyessy Péter volt szocialista miniszterelnök.

Az uniós korrupcióellenes szervezet szerint elsősorban a fővárosi önkormányzat, az Alstom és Medgyessy Péter érintett a metróberuházással kapcsolatos szabálytalanságokban, amelyek mintegy 167 milliárd forint értékű szerződéssel kapcsolatosak - emlékeztetett a Magyar Idők.

A vizsgálat alapján az összes, súlyos anyagi hátrányt jelentő szerződést, megállapodást 2010 előtt kötötték meg, ezek miatt pedig

59 milliárd forintnyi uniós forrást is visszakövetelhet Brüsszel.

A Magyar Idők írta meg először, hogy a volt szocialista kormányfő egyik cége tanácsadás címszóval mintegy 180 millió forintot kapott az Alstomtól, az összegből később 60 millió forint a felesége, Csaplár Katalin számláján landolt születésnapi ajándékként.

A volt miniszterelnököt először február 15-én akarta meghallgatni a Bánki Erik (Fidesz) elnökölte bizottság, akkor a meghívottak közül egyedül

Medgyessy Péter jelezte írásban, hogy külföldön tartózkodik, de később, márciusban a testület rendelkezésére áll.

Medgyessy Péter áll a meghallgatás elébe

A február közepére tervezett meghallgatásra szintén kapott meghívót Demszky Gábor volt SZDSZ-es főpolgármester, valamint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt szocialista miniszterelnökök, akik nem válaszoltak a hivatalos megkeresésre.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Lévai Ferenc: páriákká váltak Magyarországon a halgazdaságok

Lévai Ferenc: páriákká váltak Magyarországon a halgazdaságok

Halastavak természetiérték-fenntartó szerepének támogatása címmel több mint hárommilliárd forintos kerettel nyílt pályázati felhívást írtak ki a haltermelőknek. Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője szerint ez a támogatás gyakorlatilag semmire sem elég, az ágazatot magára hagyták.

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 5. 20:00
×
×
×
×